Dönteni kell a továbbtanulásról

Elérkezett az idő, hogy a végzős általános iskolások határozzanak arról, hol szeretnék folytatni tanulmányaikat. A paksi középiskolák már megjelentették felvételi tájékoztatójukat, amelyben szerepel képzési kínálatuk és a felvétel rendje. A felvételizőket érintő első fontos dátum 2014. december 9.

A Paksi I. István Szakképző Iskolában a mindenkori szakmaválasztékot a munkaerő-piaci igényekhez igazodva alakítják ki, különös tekintettel a hiányszakmákra, amelyekhez komoly összegű ösztöndíj társul. A végzős nyolcadik osztályosok a hegesztő, a lakatos, a kőműves és hidegburkoló, az asztalos, a festő, mázoló és tapétázó, a szociális gondozó és ápoló, a női szabó, valamint az eladó szakmák közül választhatnak három éves képzésben. Új lehetőség lesz a következő tanévtől, hogy a szakiskolai képzést követően helyben, két tanév alatt érettségit szerezhetnek a fiatalok. A 2015/16-os tanévre is lehet jelentkezni szakközépiskolai képzésre, ahol a diákok négy év után érettségit tesznek, majd egy technikumi év alatt CAD/CAM-informatikus végzettséget szerezhetnek. Az I. István iskolában változatlanul az általános iskola hetedik év végi és nyolcadik félévi tanulmányi eredmény alapján alakítják ki a felvételi rangsort.

Az Energetikai Szakközépiskola és Kollégiumban a megszokott tanulmányi területekre várják a végzős nyolcadik osztályosok jelentkezését, amelyek az informatika, a villamos ipar és elektronika, a gépészet, a környezetvédelem-vízgazdálkodás, a közgazdaság és az ügyvitel. Abban sem lesz változás, hogy négy osztályt indítanak, osztályonként harminc fővel, teljes osztály a villamosipar és elektronika, illetve gépész szakirányon lesz, a többi esetében fél-fél osztály a felvételi keret. A diákok a negyedik év végén érettségiznek, majd egy év alatt végezhetik el a technikumot. Az atomerőmű bázisiskolájában a felvételi rangsort az általános iskolából hozott, illetve a központi írásbelin elért eredményből, valamint a szóbeli meghallgatáson szerzett pontszámból alakítják ki, utóbbit február 27-én tartják majd, de erről írásban értesítik az érintett diákokat.

A Paksi Vak Bottyán Gimnáziumba négy évfolyamos gimnáziumi képzésre jelentkezhetnek a nyolcadikosok. Az egyik osztályban a matematika és fizika tantárgyat tanulhatják emelt szinten a diákok, vagy komplex természettudományos tantárgycsoportos emelt szintű oktatásban részesülnek, azaz kémiából és biológiából van emelt óraszám. A nyelvi osztályban az emelt óraszámú idegen nyelvi képzés mellett humán (magyar, történelem) vagy informatika irányultságra van lehetőség többletórákkal. A 11. évfolyamon minkét osztályban további specializáció választható. A felvételről a hozott tanulmányi eredmény és a központi írásbelin szerzett pontok alapján döntenek, a hozott eredmények esetében hat meghatározott tantárgyat vesznek figyelembe.

Amíg a felvételről vagy elutasításról szóló értesítést megkapják a gyerekek, még vár rájuk tennivaló. A központi írásbeli felvételire december 9-ig kell jelentkezniük valamely központi írásbelit szervező középiskolába, ezek Pakson az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium és a Paksi Vak Bottyán Gimnázium. Fontos, hogy nem feltétlenül ott kell megírniuk a felvételi dolgozatokat, ahova majd jelentkeznek. A vizsgát országosan egységesen január 17-én 10 órától tartják matematikából, valamint magyar nyelvből. Jelöltek ki pótvizsganapot is, de ez csak nagyon indokolt esetben vehető igénybe. A központi írásbeli felvételi dolgozatokat csak egyszer lehet megírni, az eredményről a felvételizők február 5-ig kapnak értesítést. A következő dátum is februári, mégpedig péntek 13., az általános iskoláknak eddig az időpontig kell továbbítaniuk a jelentkezési lapokat a megfelelő helyre. Az ideiglenes felvételi rangsort március 11-ig hozzák nyilvánosságra a középiskolák, ezt követően még lehetőség van a sorrend módosítására 16-17-én. A végső döntésről szóló értesítést április 24-ig küldik ki az intézmények. A középfokú iskolákba a beiratkozás 2015. június 24-26. között lesz, az intézmény igazgatója által meghatározott időben.