Aláírtak három megvalósítási megállapodást

Aláírta kedden az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. és az orosz Joint-Stock Company Nizhny Novgorod Engineering Company Atomenergoproekt a Pakson létesítendő két új, egyenként 1200 megawatt teljesítményű atomerőművi blokkra vonatkozó három megvalósítási megállapodást – közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel. A szerződések az új blokkok tervezési, beszerzési és kivitelezési paramétereit, az üzemeltetési és karbantartási támogatással kapcsolatos feltételeket, valamint az üzemanyag-ellátás és a kiégett fűtőelemek kezelésének és tárolásának részleteit rögzítik. A közlemény szerint ezzel egy kedvező, a projekt rendelkezésére álló finanszírozási kereten belüli szerződést kötött a magyar állam.

– Rendkívüli jelentőségű szerződéseket írtak alá intenzív, öt hónapos tárgyalásokat követően kedden reggel a paksi erőmű bővítéséről – mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos a keddi budapesti kormányszóvivői tájékoztatón. A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy az erőmű magyar tulajdonban marad, a teljes, 12,5 milliárd eurós keretbe a beruházás minden körülmények között belefér.