Igazi klasszikus a Csengey színpadán

Koltai Róbert felejthetetlen filmje, a Sose halunk meg ezúttal Dés László nagyszerű zenéjével musicalként elevenedik meg a paksi kulturális központ színpadán január 12-én a Pannon Várszínház előadásában. A vállfás Gyuszi bácsi nemcsak serdülő unokaöccsét, hanem a nézőket is végigkíséri a 60-as évek elejének Magyarországán, miközben különleges helyszínekkel, jellemekkel, élethelyzetekkel ismertet meg. Ez a derűs történet egyben egy kis ember szenvedéstörténete, egy igazi pesti vagányé, akinek alakjában jól ismert hősök köszönnek vissza: A tizedes meg a többiek főhőse, A régi idők focija Minarik-ja, természetesen mindenek előtt Koltai Róbert filmbéli figurája. A Pannon Várszínház előadásának egyik érdekessége, hogy a filmes dramaturgia nem technikai eszközökkel, hanem az élő színház lehetőségeivel és erejével valósul meg.