Kvantumenergia a Sárgödör téren

Kő és bor – ezt a címet kapta a Fabro Pincészet karácsony előtti estje, amelyiken egy, a pincében elhelyezett, jótékony hatásúnak ítélt mészkőtömböt avattak fel. Az est vendége volt Hirt Ferenc országgyűlési képviselő, Süli János polgármester és dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző is. Kovács Sándor tulajdonos elbeszélése szerint Kiss Zoltán mágneses terek kutatásával, földenergiákkal foglalkozó független kvantumenergia-kutató egy éve jelezte, hogy az alsó, tizenhárom méter mélyen lévő pincéjükben energiamező jelenlétét érzékeli. Kiss Zoltán, akinek szavait nem sokkal később tőle függetlenül megismételte a pincében járva egy cseh kutató is, azt mondta, kvantumfizikai számításai azt igazolták, hogy nyolc olyan elem van, amelyik „energiakezdeményező”. Ezek más elemekkel összekapcsolódva energiatermelést indítanak be, kiegyensúlyozó, „rendbetevő” hatást fejtenek ki. Ahol ezek nagyobb arányban vannak jelen, ott jobban érzik magukat az emberek. A benne lévő kalcium, oxigén és szén miatt ilyen a mészkő, ezért érzik magukat jól az emberek például a templomokban, amelyeket mészkőből építettek, vázolta a kutató. Azt mondta, az agyagtömb, amiben a Fabro pince van, kalciumban, szilíciumban gazdag. Ezek hatásait erősíti fel a mészkőtömb, mivel visszaveri a falból áradó energiát. Mivel a kvantumkommunikációban nincs szükség érintésre sem, aki ebben a légtérben tartózkodik, ösztönösen jól érzi magát, sőt akár gyógyulhat is, hiszen ezek az energiák megindíthatnak betegségek által gátolt folyamatokat, – anélkül, hogy tudna ezekről az összefüggésekről.

A 800 kilogrammos mészkőtömböt a világ szívcsakrájának tartott Pilisből, Dobogó-kőről hozatták, és belevésették a pilisszentlászlói keresztes kő motívumát.