Rövidesen megkezdődhet a Duna utca felújítása

A tavasz beköszöntével elkezdődik a Duna utca felújítása a DC Dunakom Plusz Kft. kivitelezésében. A munkálatokra úgynevezett in-house szerződés keretében kapott megbízást az önkormányzati cég, amely a Duna után a Hattyú, majd az Eötvös utcát is térkő burkolatúvá építi. A Duna utca felújítására 85 millió, a Hattyú utca út- és közmű korszerűsítésére 208 millió, míg az Eötvös utca átépítésére 205 millió forintot különített el a városi költségvetésben a képviselő-testület. Mindhárom utca térkő burkolatot kap, faltól falig újul meg, így járdaépítés és zöldfelület-rendezés is szerepel a tervekben.

Látványterv az Eötvös utcáról. - Fotó: paks.hu
Látványterv az Eötvös utcáról. – Fotó: paks.hu

A közműszolgáltatókkal is elkezdődtek az egyeztetések, a közműkiváltásokhoz szükséges engedélyek beszerzése folyamatban van. Idén folytatódik a Váci Mihály utcai tömbbelső 2013-ban elkezdődött korszerűsítési programja is. A második ütem a tervek szerint az év második felében indul el, ugyancsak a DC Dunakom Plusz Kft. kivitelezésében. A beruházás költsége mintegy 109 millió forint.