Bővülhet a TEIT-települések köre

Jelentős feladatok várnak a TEIT-re, hiszen a küszöbön álló atomerőmű-bővítés 80-100 évre meghatározza a térség jövőjét, a társulás pedig éppen a leginkább érintett körzet, az erőművet övező 12 kilométeres körben élő 65 ezer ember érdekeit képviseli, s az ő tájékoztatásukról gondoskodik – hangsúlyozta el a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás Gerjenben tartott ülésén Gáncs István alelnök annak kapcsán, hogy középtávú stratégiát fogadott el a grémium. Dr. Bálint József elnök kiemelte, hogy eddig két partnere volt társulásuknak, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., valamint a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft., de az erőműbővítésben érintett magyar és orosz szervezetekkel is fel kívánják venni a kapcsolatot. Éppen ezért fontos programpontként szerepel a stratégiában az orosz főbeszállítóval és az ottani nukleáris településszövetséggel megkezdett kapcsolat építése, együttműködés kiépítése az MVM Paks II. Zrt.-vel és a kormányzat illetékeseivel. Olyan elemek is szerepelnek a stratégiában, mint a TEIT ismertségének növelése, illetve mérése, az információs eszközök tárházának bővítése például a sport-, illetve iskolai programok újraélesztésével. A tervek közé sorolták a kalocsai bemutatóterem bővítését, illetve esetleges új helyszínre költöztetését, a társulás honlapjának további fejlesztését is.

Önálló programpontként került bele a középtávú stratégiába a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás bővítésének lehetősége. A terv az, hogy tárgyalásokat kezdeményeznek azokkal a településekkel, amelyek a kijelölt földrajzi körbe tartoznak, de valamilyen ok miatt kimaradtak a szervezetből. Dr. Bálint József hangsúlyozta, hogy ez nem csupán kétoldalú tárgyalás lesz, szeretnék bevonni az érintett nukleáris létesítményeket is, mert ha sor kerül a tagfelvételre, akkor a pénzügyi alapokat is újra kell tárgyalni. A tanácskozáson a TEIT-tagtelepülések vezetői egyetértettek abban, hogy a bővítéshez kötődő lakossági fórumsorozat egyes állomásai számukra is sok, hasznosítható tapasztalatot hoztak. Mint Gáncs István kifejtette, egy olyan nagyszabású beruházás, mint az új blokkok építése, igen kényes dolog, hiszen a társadalmi elfogadottság kulcskérdés. Eredményt korrekt, nyílt kommunikációval lehet elérni, amihez megbízható partner a több mint húszéves tapasztalattal rendelkező TEIT.

Az ülésen beszámoló hangzott el a GMF június első napjaira tervezett találkozójának előkészítéséről, amelynek a TEIT lesz a házigazdája. A Nukleáris Létesítmények Körüli Európai Önkormányzatok Csoportjának lassan 15 éve tagja a TEIT, 2004-ben a szervezet közgyűlését hazánkban tartották. A mostani kétnapos találkozó fókuszában a társadalmi kapcsolatok állnak, így az első napot egy – a tervek szerint interaktív – tanácskozás tölti majd ki, ahol a különböző nemzetek tapasztalatot cserélnek. Nemcsak a Paks környéki önkormányzatokat tömörítő TEIT, hanem a másik három hasonló funkciójú társulás részvételére is számítanak, illetve mint a GMF alelnöke, Dohóczki Csaba mondta, a kormányzat és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség képviselőit is várják majd. A második napot a nukleáris létesítmények bemutatásának szentelik.