Atomerőmű-beruházás: elgördült az akadály

Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyarország és Oroszország közötti nukleárisfűtőanyag-szállítási szerződést – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. A bizottság hivatalos levélben tájékoztatta a magyar kormányt arról, hogy az Euratom Ellátási Ügynökség aláírta a két ország között ezzel kapcsolatban keletkezett szerződést – írja az MTI.
A miniszter mérföldkőnek nevezte a bizottság hozzájárulását, amellyel véleménye szerint jelentőset lépett előre a paksi atomerőmű kapacitásbővítésének és -fenntartásának a megvalósítása. – Most már nem az a kérdés, hogy megvalósul-e a paksi kapacitásfenntartás vagy sem, hanem az a kérdés, hogyan valósul meg – fűzte hozzá a miniszter, aki szerint nincs késedelemben a program, 2018-ban az építkezés fizikailag is elkezdődhet.

Lázár János emlékeztetett: másfél hónapja olyan hír látott napvilágot, miszerint az ügynökség, illetve az Európai Bizottság blokkolná a magyar–orosz nukleáris energetikai együttműködést. A kormány akkor jelezte, hogy erről nincs szó, ehelyett szoros együttműködésben fogják a felek a fennálló nézetkülönbséget rendezni. Konstruktív tárgyalások eredményeként az Európai Bizottság szignálta a magyar–orosz megállapodást, így lezárult az ezzel kapcsolatos egyeztetés – fejtette ki.

A projekt megvalósítása során a kivitelezőket úgy kell kiválasztani, hogy az megfeleljen az európai közbeszerzési szabályoknak – mondta a miniszter. Hozzátette: mindez egybeesik a magyar kormány szándékaival és Magyarország érdekeivel. Lázár kitért arra, hogy a kormány további tárgyalásokat folytat az Európai Bizottsággal. Még két kérdéskört kell tisztázni: a versenyjogi, illetve a beszerzéssel kapcsolatos kérdéseket.