2,5 milliárdból fejlesztik a paksi kikötőt

Összesen mintegy 2,5 milliárd forintból, nagyobbrészt uniós pályázati forrásból fejlesztik a paksi kikötőt. Ez a 22 esztendeje működő Sygnus Kereskedelmi Kft. történetének legnagyobb beruházása, amelynek tervei 2011-ben készültek el. A létesítményt tulajdonló társaság ügyvezető igazgatóját idézve az MTI azt írta, hogy közel egymilliárd forintból száz méter hosszú partfalat építenek. Németh Tamás azt mondta, hogy így a jövőben nem csak ömlesztett árut tudnak majd kezelni a létesítményben, és a berakodás mellett a kirakodásra is mód lesz További mintegy másfél milliárd forintból a jelenleg használt két-három mellett további hat-hét hektár területet töltenek fel, hogy árvíz idején is a vízszint felett legyen, illetve kialakítják a raktározás feltételeit is.

A fejlesztés révén 10-20 százalékkal bővülhet a kikötő forgalma, ami évi 50-100 ezer tonnás növekmény – közölte a Sygnus Kereskedelmi Kft. ügyvezetője, jelezve, a létesítménynek fontos szerepe lehet a tőle három kilométerre fekvő atomerőmű bővítése során, hiszen akár építőanyagot, akár különleges kezelést nem igénylő berendezéseket is szállíthatnak rajta keresztül.

Jelenleg gabonát és olajos magvakat, valamint növény-feldolgozási melléktermékeket rakodnak be a kikötőben; a fejlesztés eredményeként ez egészülhet ki szója-alapú termékek, műtrágya, cement és fémhulladék kirakodásával.

A partfal építése a közbeszerzést követően, július közepi szerződéskötéssel számolva októberre elkészülhet, a két hónapja kezdődött feltöltés és raktárépítés pedig augusztusra zárulhat.