Ötödik hete folyamatosan gyérítik a szúnyogokat

Július 13. óta különböző módszerekkel vagy hetvenezer hektáron végezték már el a csípőszúnyogok számának csökkentését – a légi irtás 127, a földi pedig 215 települést érintett. Ezen a héten, vagyis július 20. és 26. között Tolnában, többek között Paks környékén is légi eljárással gyérítik a vérszívókat.

A központi szúnyogirtási program folyamatosan zajlik, a bejelentkező települések igényét minden esetben szakértők vizsgálják meg. Ezt követően kérhetnek engedélyt a települések az Országos Tisztiorvosi Hivataltól és ezzel együtt értesítik ki a méhészeket is. Az önkormányzatok a központi program mellett önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést, illetve a kiemelt turisztikai helyszínek a Magyar Turizmus Zrt. támogatását is kérhetik ilyen munkálatokhoz.