Gálaesten hirdetik ki a fotópályázat eredményét

2013-ban nagy sikerrel indította útjára Az én Paksom fotópályázatot a Paksi Pünkösdi Gyülekezet. Két év után, idén tavasszal ismét meghirdették a versenyt, amelynek ezúttal a Fénybe öltözve nevet adták, hiszen 2015 a fény nemzetközi éve. Független szakmai zsűri bírálta el a pályamunkákat és ítélte oda a kétszázezer forint értékű összdíjazást. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjak átadására egy gálaesten kerül sor augusztus 23-án 18 órakor a Csengey Dénes Kulturális Központban. A gálaest egyben a Magyar Continental Singers idei paksi koncertje is. A rendezvény nyilvános és ingyenes lesz, írta a fortunaradio.hu.