Céljuk a megye felzárkóztatása

Új együttműködésre helyezve, szembenállás nélkül kell belekezdeni a források hasznosításába – hangsúlyozta Hirt Ferenc országgyűlési képviselő csütörtökön a megyei önkormányzat területfejlesztési konferenciáján. A Vármegyeháza dísztermében rendezett találkozón a felkészülés jegyében tartottak előadásokat, hogy a 2015-16-ban kiírásra kerülő uniós pályázatokon Tolna megye valamennyi települése, civiljei és egyházai sikeresen vegyenek részt, áll az elnöki kabinet összefoglalójában. A vendégeket Fehérvári Tamás, a közgyűlés elnöke, valamint dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző köszöntötte. Hirt Ferenc, akit Tolna megye fejlesztési biztosának neveztek ki, célkitűzésként fogalmazta meg a megye felzárkóztatását, hogy a sikeres vidékekhez hasonlóan a lehető legtöbb forrás kerüljön felhasználásra Tolnában is. Utalva az előző uniós időszak pénzösszegeire kijelentette: nem elfogadható a 2007-13-as ciklus teljesítménye. Ahhoz, hogy az elkövetkezendő években másként legyen, őszinteségre van szükség, fogalmazott. A párbeszédek időszaka következik, melyben valamennyi fejlesztési elképzelést meg kell vitatni, hiszen megvalósításukhoz több hazai és nemzetközi forrás is nyitva áll. A fejlesztési tervek a megyei önkormányzat segítségével kerülnek összefogásra és koordinálásra, hogy a párhuzamosságok és azonosságok egymást kiegészítsék, ne pedig kioltsák – hangsúlyozta Hirt Ferenc.