A fűtéssel kapcsolatos veszélyekre hívják fel a figyelmet

Bár a hűvösebb időben egyre többen elkezdtek fűteni, még nem késő szakemberrel ellenőriztetni a tüzelő-fűtőberendezéseket és az égéstermék-elvezető rendszereket, hívja fel a figyelmet honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Jelentős anyagi kárral és esetenként súlyos sérülésekkel járó tűzeset fordulhat elő, sőt nem ritka a fizikai robbanás sem, ha a fűtőberendezést nem rendeltetésszerűen használják. Nagyobb eséllyel rakódik le káros anyag az olyan égéstermék-elvezető rendszerben, amelyben hulladékot vagy más, nem megfelelő tüzelőanyagot égetnek, az elzáródott kéményből pedig a káros anyagok visszaáramolhatnak. Ezek a veszélyforrások megfelelő használattal teljesen kiküszöbölhetőek.

A szabálytalan kivitelezés miatt az égéstermék visszaáramolhat, a tüzelő-fűtőberendezések meghibásodhatnak. A zárt térbe visszajutó gázok, így a szén-monoxid már alacsony koncentrációban is komoly veszélyt jelentenek. A rosszul bekötött eszköz gyakrabban meghibásodhat, azt gyakrabban kell javítani és rövidebb idő alatt tönkremegy, ráadásul jóval több pénzt kell ráfordítani. Mindez megelőzhető, megfelelő minőségű termékek vásárlásával, és azzal, ha a tervezést és a kivitelezést hozzáértő szakember végzi el. A műszaki felülvizsgálat és ellenőrzés fontos feltétele a fűtési rendszer biztonságos működtetésének, hiszen időben kiderül, ha valamilyen karbantartási vagy javítási munkára van szükség, amit szintén minden esetben szakemberre kell bízni. A fűtési rendszer valamennyi elemét ellenőriztetni kell az előírásban meghatározott rendszerességgel.