A turizmus terén működik együtt Paks, Mohács és Kalocsa

Egymás programjait népszerűsíti a jövőben Paks, Mohács és Kalocsa. Az erről szóló megbeszélést az utóbbi helyszínen tartották, a város alpolgármestere, művelődési központjának igazgatója és a TDM-szervezet vezetője volt a házigazda. A kapcsolat a Duna Konferencián szövődött. Czink Dóra Paks turisztikai referense azt mondta, szeretnék kiaknázni a közelségből és hasonlóságból adódó lehetőségeket. Elsőként az iskolai osztálykirándulásokra, táborozásokra vonatkozó csomagajánlatokat juttatják el egymáshoz, amit mindenki népszerűsít saját települése iskoláiban. A partnerek ingyenes megjelenési lehetőséget biztosítanak egymásnak kiemelt rendezvényeiken. Kalocsáról még ott melegében megérkezett a meghívás május 1-jére: Paks és Mohács is vendége lesz a városi programnak. Czink Dóra azt mondta, minden bizonnyal lesz egy paksi stand, de arra is lehetőség van, hogy egy helyi szolgáltató kínálja termékeit vagy akár egy művészeti csoport révén mutatkozzon be a város.

A formálódó együttműködés keretében azt is vállalták, hogy megjelenítik, népszerűsítik egymás programjait, illetve további kapcsolódási pontokat keresnek.