Összefoglalták elképzeléseiket a kerékpárosok

Egyik fontos céljuk, hogy a kerékpárúton közlekedő bicikliseknek ne kelljen leszállniuk járművükről például a körforgónál vagy a gimnáziummal szemben – többek közt ezt javasolja a Magyar Kerékpárosklub Paks-Szekszárd Területi Szervezete, amely akciótervben fogalmazta meg elképzeléseit. Ahogy korábban megírtuk, az önkormányzat a lakosság véleményét várta Paks közlekedéséről, hogy a város közlekedési intézkedési tervének felülvizsgálatakor minden információ rendelkezésre álljon.

A januárban alakult területi szervezet a héten döntött arról, milyen rövid és középtávú programot javasol a kerékpáros közlekedés javítására. A kerékpárutak megszakításának megszüntetése mellett indítványozzák városszerte kerékpártárolók kiépítését, a magas padkák szintbe hozását és az egyirányú utcák kerékpárosok számára, ellenirányból történő megnyitását. Javasolják többek közt az elkerülőút melletti kerékpárút folytatását a Gesztenyés utca irányába, és szorgalmazzák, hogy piktogramok felfestésével tudatosítsák a gyalogosokban és a kerékpárosokban, kinek a számára kijelölt úton haladnak.

A Magyar Kerékpárosklub helyi szervezete középtávú elképzeléseiben indítványozza a Paks-Dunakömlőd útszakasz megvalósítását, a vasúti múzeum mellől induló töltés kerékpárral való elérésének lehetőségét és a csámpai kerékpárút folytatását Szekszárd irányába. Emellett szorgalmazzák, hogy az atomerőmű és Gerjen közt épülő út, illetve az új Duna-híd is kerékpározható legyen.

Ahogy a Vöröss Endre titkár által jegyzett közleményben fogalmaznak, a középtávú fejlesztések révén Paks és térsége bekapcsolódna a kerékpáros vérkeringésbe, a jelenleginél lényegesen nagyobb kínálatot biztosítva a kerékpáron érkező turisták számára.