Bizottságot hozna létre a parlamentben az új blokkok kapcsán Heringes Anita

Parlamenti eseti bizottság létrehozását javasolja Heringes Anita országgyűlési képviselő a két új erőművi blokk létesítése előkészítésének és megvalósításának országgyűlési felügyelete érdekében. Javaslata szerint a tizenegy, külön térítésben nem részesülő tagból álló bizottság nyomon követné az előkészítéssel kapcsolatos jogi, műszaki-gazdasági elemzési, engedélyezési, biztonsági, környezetvédelmi, hulladékkezelési és tárolási feladatokat, vizsgálná a finanszírozási hátteret, azt, hogy a kormányzati kommunikációban megígért 40%-os hazai beszállítói és kivitelezői részvételi arány teljesül-e. Foglalkozna a térségfejlesztési és képzési területtel, a beszállítói tenderrel, feladata lenne a társadalmi elfogadás és a kommunikáció elősegítése és a hatóságokkal, az érintett civil, érdekvédelmi és szakmai szervezetekkel való kapcsolattartás. A szocialista képviselő azt javasolta, hogy a bizottságba öt tagot a Fidesz delegáljon, 2-2 tagot a Jobbik és az MSZP, egyet-egyet a KDNP, az LMP képviselőcsoportja. Fontos kitétel, mint mondta, hogy csak olyan képviselő választható meg, aki titoktartási nyilatkozatot tett és érvényes „C” típusú nemzetbiztonsági ellenőrzéssel rendelkezik.

Heringes Anita indoklásul kifejtette, hogy a beruházás előkészítését engedélyező országgyűlési hozzájárulás megszületése óta lassan hat év telt el, ennek ellenére az előkészítés körül nagy a csend, pedig az információáramlás és az átláthatóság biztosítása kiemelkedő társadalmi érdek és jogos társadalmi, szakmai igény. A kormányzati tevékenység ellenőrzése az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, a javaslat ennek kereteit teremti meg egy országgyűlési eseti bizottság létrehozásával, húzta alá. – Egy erőműbővítés kényes kérdés, ezért fontos, hogy az emberek lássák, mi történik, minden kérdésükre választ kapjanak. Nem jó senkinek, ami most folyik, főként nekünk, paksiaknak nem – részletezte hozzáfűzve, azt szeretnénk elérni, hogy az előkészítés során minden úgy menjen, ahogy mennie kell, a térség pedig úgy fejlődjön, ahogy fejlődnie kell.

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Heringes Anita Teaházi beszélgetések címmel fórumsorozatot indított Pakson, a nyitó eseményen, csütörtökön párttársa, Bangóné Borbély Ildikó vett részt. Az MSZP-s országgyűlési képviselő a gyermekek jövőjéért emelt szót Pakson vendégeskedve . – Azt látjuk, hogy ma azt határozza meg a gyerek jövőjét, hogy hol született, egy leszakad vidéki városban, vagy nívós budai környezetbe, esetleg Fidesz-közeli családokba, mert nem ugyanolyan esélyekkel indul az életbe – húzta alá. Azt mondta, az elmúlt hat évben olyan torz családtámogatási rendszer épült ki, ami egy szűk réteget nagyon előnyös helyzetbe hoz mások kárára. Az egykulcsos adórendszer megtakarítása a képviselő szerint zömmel gyermektelen családoknál landol, míg ahhoz, hogy valaki elérje a Fidesz által sokszor emlegetett havi 99 ezer forintos családi adókedvezményt, 700 ezer forintos bruttó jövedelemmel kellene rendezni. Bangóné Borbély Ildikó kitért az oktatásra, ahol véleménye szerint szintén nincs esélyegyenlőség, a továbbtanulás, előbbre jutás esélye nem a tehetségtől függ, valamint az egészségügyre, ahol szerinte a Fidesz jószerivel kiépítette a fizetős ellátást.

Heringes Anita kéthavonta tervez hasonló találkozót hasonlóan közérdekű témákban nem kizárólag szocialista vendégek, szakértők részvételével.