Paksi édesanyára is szavazhat az Év Anyavállalata pályázaton

Esélyes lehet az Év Anyavállalata 2016-os címre a paksi Adorjánné Knábel Tünde, aki a havi mintegy negyedmillió olvasóval büszkélkedő blogger, Vida Ágnes által indított pályázaton szállt versenybe. A Gazdagmami.hu 2016-ban 7. alkalommal osztja ki az Év Anyavállalata díjat annak az anyának, aki gyermeknevelés mellett építette fel saját cégét és ezzel kiemelkedő példát mutat társai számára. A Gazdagmami Kft. a vállalkozások ösztönzéséért már 2014-ben nemzetközi fődíjat nyert Nápolyban az Európai Bizottság versenyén, és több éve támogatja, ösztönzi a hazai anyukákat vállalkozásuk fejlesztésére, beindítására.

A paksi Adorjánné Knábel Tünde több mint egy éve a Gólyahír Programok keretében kezdett vállalkozásba, szülésznőként a várandósok elméleti és gyakorlati szülésfelkészítésével, a kis- és nagykamaszok felvilágosításával, a szülők elsősegélynyújtó tanfolyamaival, valamint komplett női tréningek szervezésével és lebonyolításával foglalkozik. A háromgyermekes anyuka vállalkozásába már két nagyobb fia mellett kezdett bele. – Szeretném a munkámmal megmutatni, hogy három gyermek mellett sem kell lemondanunk a hivatásunkról, tanulásról. A harmadik fiam 10 hónapos volt, amikor államvizsgáztam a Semmelweis Egyetemen. Nem kell feladnunk az álmainkat. Fontosnak érzem, hogy lássák, vidéken is lehet fantasztikus dolgokat véghez vinni – mondja Tünde.

A verseny résztvevőire első körben április 28-ig lehet szavazni az evanyavallalata.hu honlapon, a 127 nevező közül ez alapján kerül a legjobb tíz a döntőbe.