Városi kitüntetés Jantnerné Oláh Ilonának és Karszt Józsefnek

Ünnepélyes keretek között adták át ma délután a Környezetünkért és a Paks város sportjáért kitüntetést. Előbbit a képviselő-testület döntése értelmében Jantnerné Oláh Ilona, utóbbit pedig Karszt József vehette át Süli János polgármestertől a Városházán.

Jantnerné Oláh Ilona. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal
Jantnerné Oláh Ilona. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal

Jantnerné Oláh Ilona Pakson született, pályáját Dunakömlődön kezdte, majd 1988-ban került a mai Hétszínvirág tagóvodába, aminek 2008 óta vezetője. Ahogy a méltatásban elhangzott, munkáját a szakmai felelősségvállalás, az óvodapedagógia iránti elkötelezettség jellemzi, folyamatosan képzi magát. Tudását, tapasztalatait szívesen megosztja másokkal, 2010-től környezeti nevelési és természetpedagógiai szaktanácsadóként is tevékenykedik megyeszerte. Vezetése alatt a Hétszínvirág tagóvoda 2008-ban, 2011-ben és 2014-ben is elnyerte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól a „Zöld Óvoda” címet, 2010-ben pedig a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) az óvodát oktatóközponttá nyilvánította. A környezetvédelem iránti elhivatottságát jelzi, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán erdőpedagógusi végzettséget szerzett 2013-ban. Számos mozgalom, egyesület, szövetség és alapítvány tagja. 1994 és 1998 között az önkormányzat oktatási bizottságának, majd 2006 és 2010 között környezetvédelmi bizottságnak volt tagja. A környezetvédelem iránti elhivatottságát mutatja, hogy 1997-ben egy olyan szakmai munkacsoportot alapított a városban, amelynek tagjai elkötelezettséget éreztek környezetük és annak megóvása, védelme iránt, majd ennek alapjain 1998-ban alapítványt hozott létre a természetpedagógia és a környezetvédelmi nevelés mind szélesebb körben való népszerűsítésére érdekében Önzetlenül Környezetünkért, Otthonunkért Munkacsoport Alapítvány néven. Jantnerné Oláh Ilona az alapítvány kuratóriumi elnöke.

Karszt József. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal
Karszt József. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal

Karszt József kisgyermekkorától Pakson él, végzett mezőgazdász, ám élete a sport. Egészen fiatalon kezdett sportolni, kerékpározott, korcsolyázott, de leginkább futballozni szeretett. Ezer szállal kötődik a paksi labdarúgáshoz. 1973-ban a Paksi Kinizsi, később a Paksi SE igazolt játékosa volt 1977-ig. Sportvezetői karrierjét egy felkérésnek eleget téve kezdte az utánpótlásnál. Megkérték, hogy kísérjen el egy gyerekcsapatot Tatabányára, mert kellő helyismerettel rendelkezett. Ezt követően újabb és újabb feladatok jöttek, mígnem 1999-ben szerződést írt alá a Paksi SE Labdarúgó Szakosztályában a technikai vezetői feladatok ellátására. 2001-ben a jelenlegi vezetéssel kezdték el letenni a mostani élvonalbeli csapat alapjait. Az akkor negyedik osztályban szerepelő Paksi SE-ből öt év alatt sikerül élvonalbeli klubot létrehozni. Ahogy sokan ismerik, Jozsó bá’ gyakorlatilag minden idejét a Fehérvári úti stadionban tölti. Nemcsak a felnőtt labdarúgás területén tevékenykedik, kiemelten foglalkozik az utánpótlás korú sportolókkal is. A velük kapcsolatos adminisztratív feladatokon túl új tehetségek felkutatására is van gondja. Olyan játékosok labdarúgóvá válásánál bábáskodott, mint Fiola Attila, Heffler Tibor, Haraszti Zsolt és Böde Dániel. 2010-től a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség munkájában is részt vesz, két évig elnökségi tagként, azóta pedig a versenybizottság elnökeként. Munkáját szerényen végzi, ha csak teheti, elkerüli a nyilvánosságot, mert úgy tartja, hogy helyette a tettei beszéljenek, áll a méltatásban.