Nívódíj az atomerőmű dolgozóinak

Nívós, példaértékű munkát végeztek nívódíjat kaptak harmincnyolcan az atomerőmű dolgozói közül. Az Atomerőmű SE Sporttelepén rendezett majálison Hamvas István vezérigazgató és az adott szakterületek vezetői adták át az igazgatói nívódíjakat, amelyek sorába tartozik immár a korábbi kiváló karbantartói és üzemeltetői díj is.

Hamvas István vezérigazgató azt mondta, tudományosan igazolt tény, hogy jelentősen nő a teljesítmény, ha van motiváció. Márpedig minden elismerés egyben motiváció is nemcsak annak, aki kapja, hanem a kollektívának is. – Én személyesen nagyon örülök annak, hogyha kollégáinkat motiválhatjuk – fogalmazott. Leszögezte, markánsan kimondható tény, hogy az övék egy jó közösség, amely jól üzemelteti az atomerőművet. Ezt igazolják az elmúlt év adatai, az elért rekordok. Hozzátette, reméli, hogy ez a közösségi tudat tovább erősödik és további rekordokat eredményez. Bár – mint hangsúlyozta – a rekord a termelést tekintve nem elsődleges cél, de a biztonság terén igen.

A kollektíva előtt álló feladatokról azt mondta, május végén leállítják az egyes blokkot főjavításra. – Szeretném, ha pontos, jól megtervezett felkészüléssel sikeresen hajtanák végre, ugyanúgy, mint tavaly az utolsó hármat a négyből – jegyezte meg hozzátéve, hogy ebben az évben a C15-projekt miatt ezen kívül már csak két főjavítás lesz, a kettes és négyes blokk áll le ütemezett karbantartásra. További kiemelt feladat, hogy benyújtsák a négyes blokkra vonatkozó üzemidő-hosszabbítási engedélykérelmet, ami csak a külső szemlélő számára tűnhet rutinfeladatnak, egyébként nagy munka, komoly kihívás. Szintén komoly kihívás, hogy szakértelmükkel segítsék az új blokkok beruházását és örömmel vennék azt a kihívást is, ami a majdani üzemeltetésüket jelenti.

A Vezérigazgatói Titkársági Osztályról Schönveicz Ferenc logisztikai koordinátor kapott elismerést. Az Üzemviteli Igazgatóságon dolgozók közül Bihari István blokkügyeletest, Debreczeni Csaba művezetőt, Fazekas Károly üzemeltetés vezetőt, Felső Tibor művezetőt, Illés József bázisvezetőt, Kovács Tibor ügyeletes mérnököt, Matlag György primerköri szolgálatvezetőt, Mészáros Péter ellenőrző laboránst, Mittler László üzemeltetésvezetőt, Nyesev Adrienn számítógépügyeletest, Oldal Ottó üzemeltetésvezetőt, Rábóczki Tibor műszakvezetőt és Vesza Donát elektrikust tüntették ki.

Műszaki Igazgatóság kollektívájából Bernhardt Krisztián osztályvezetőnek, Fejes Tamás projektfelelősnek, Steiner Endre szakértőnek, Turánszki Larisza rendszertechnológusnak, Vida Tamás vezető berendezésmérnöknek, Vida Zoltán elemző mérnöknek ítéltek meg idén nívódíjat.

A Karbantartási Igazgatóság kollektívájából Baksai József Attila csoportvezetőnek, Csötönyi Tamás művezetőnek, Gazdag Viktor szerelésirányító mérnöknek, Heimbuch Fülöp művezetőnek, Kulacsik András osztályvezetőnek, Süveges Gyula László vezető hegesztőnek, Szabó Miklós nukleáris karbantartó lakatosnak, Sztupa Ferenc ács-állványozónak és Tantos György karbantartási műszaki ellenőrnek a munkáját jutalmazták.

A Biztonsági Igazgatóság dolgozói közül Kiss Mihály osztályvezető, Koch Attiláné szakmai titkár, Sárközi Tibor vezető biztonsági mérnök és Soponyai Mihály baleset-elhárítási szervező-tervező kapott elismerést.

A Gazdasági Igazgatóság kollektívájából Molnár Milán Lajos csoportvezetőt, Sörédiné Pintér Magdolna gazdasági ügyintézőt, Susán Janka minőségügyi és folyamatmenedzsment szakértőt
köszöntötték.

A Humán Igazgatóság nívódíjasai: Kiss István főosztályvezető és Kissné Farsang Erika szakmai titkár.
A hagyományos főzőversenyt a Külső Technológiai Osztály kollektívája nyerte a Reaktor Karbantartási Osztály B műszakosai és Villamos Műszaki Osztály dolgozói előtt. Idén harmincegy pörkölt került a zsűri elé.