Szabó Péter: alpolgármesterként még alkalmasabb leszek a hetes körzet képviseletére

– Számomra a TelePaks május 4-i választási vitaműsorának a legfőbb tanulsága az volt, hogy csak én rendelkezem olyan átfogó, a választópolgárokkal folytatott párbeszéden alapuló programmal, amely vállalható, számon kérhető – mondta el Szabó Péter, a Fidesz-KDNP időközi választáson induló képviselőjelöltje. – Az általam vázolt tervek megvalósíthatók – húzta alá a jelölt hozzátéve, hogy azokat Süli János polgármester és a képviselő-testület többsége támogatja.

A program megvalósíthatóságára garancia az az együttműködési megállapodás is, amely a paksi Fidesz, a helyi kereszténydemokraták, valamint Süli János polgármester és frakciója között jött létre az atomerőmű-bővítés kapcsán a városra váró feladatok elvégzésére. Ebben az együttműködésben, amely Paks érdekeit helyezi előtérbe, ő maga is részt vesz, mondta el Szabó Péter.

Nem kérdés, hogy az alpolgármesteri poszt és a körzet képviselete összeegyeztethető-e, hiszen minden képviselő civil foglalkozása, főállása mellett látja el a testületi munkát, hangsúlyozta Szabó Péter kiemelve, hogy esetében az alpolgármesteri poszt révén széleskörű rálátása van az önkormányzat munkájára, valamint tisztában van a város lehetőségeivel. – Ez is alkalmassá tesz a hetes körzetben élők képviseletére – tette hozzá a Fidesz-KDNP aspiránsa.