Épületkorszerűsítési pályázat: közeleg a leadási ideje

Közeleg az épületkorszerűsítési pályázatok benyújtásának ideje, a támogatási igényeket június 6-án 8 és 16 óra között lehet leadni. Ahogy arról korábban már hírt adtunk az önkormányzat pályázatot írt ki az iparosított és a hagyományos technológiával épült lakások energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésének támogatására egyaránt. A képviselő-testület a vonatkozó rendeleteket legutóbbi ülésén módosította. Döntés született arról, hogy az energetikai jellemzők meghatározását tartalmazó energetikai számítást csak a fűtött térrel határos réteges szerkezetek (homlokzati, lábazati, pince- és padlásfödém, valamint fűtött tetőteret határoló szerkezetek) hőszigetelése esetén kell benyújtani a pályázattal, egyéb esetben ettől el lehet tekinteni, ami a pályázók számára pénztárcakímélő megoldás.

A másik módosítás, hogy a pályázatok bontásánál folyamatosan figyelni fogják a támogatási igényt, és ha az összérték meghaladja a jelenleg elkülönített 50-50 millió forintot, akkor a keret 10%-ával még meg tudják emelni a forrást a költségvetés terhére, ha azonban ennél is magasabb lesz az igények összértéke, akkor a rákövetkező napon, közjegyző jelenlétében, sorsolással döntik majd el mely pályázatokat támogatják.