Jól sikerült Koleszár Zoltán európai bemutatkozása

A 19 éves Koleszár Zoltán a plovdivi Eb-n mutatkozhatott be az U23-as mezőnyben, ahol már öt évfolyam legjobbjai mérkőznek meg egymással, írta meg az Atomerőmű SE honlapja.

Koleszárnak egyből két távon, két különböző párral is rajthoz kellett állnia: 500 méteren Forgó Christopher párjaként a hatodik helyet szerezték meg, Posztós Patrikkal 1000 méteren ötödikek lettek, tudósított a klub honlapja, amely Bedecs Ferencet, Zoltán edzőjét is megszólaltatta.

– Egy fiatal sportolónak talán az ifiből kilépve a legnehezebb a dolga, hiszen a juniorok, felnőttek között nagy különbség van erőben, sebességben is az addigiakhoz képest. Zotya a megbeszélt taktikát betartva, nagyon érett versenyzéssel jutott ki erre az Európa-bajnokságra, és az 5. és 6. hely is azt mutatja, hogy megállta a helyét, habár ők voltak a legfiatalabbak a mezőnyben. Erősödni kell még az elsőkhöz, ami nem tetszik lehetetlen feladatnak – fogalmazott Bedecs Ferenc az ASE.hu oldalon.