Futópálya – csak futóknak!

A strandfürdőnél lévő erdei futópályával kapcsolatban fordult szerkesztőségünkhöz Krasznai Tamás. Olvasói levelében arra hívja fel a figyelmet, hogy nem mindenki használja rendeltetésszerűen a civil kezdeményezésre, önkormányzati beruházásban megvalósított pályát. A futópálya nem való kerékpározásra, rollerezésre, kutyasétáltatásra, nordic walkingra, ezek ugyanis rontják a kifejezetten futásra és gyaloglásra tervezett borítás minőségét, írta olvasónk, aki arra is kitért, hogy a pályára tilos bármilyen járművel hajtani, amire KRESZ-tábla is figyelmeztet.

Megkeresésünkre Szabó Péter alpolgármester megerősítette olvasónk véleményét: a futópálya kizárólag a futóké. Hozzátette: várhatóan néhány héten belül tájékoztató táblát is kihelyeznek a rendeltetésszerű használatról. Az alpolgármester, aki maga is gyakran megfordul a pályán, felhívta a figyelmet, hogy azt mindenki a saját felelősségére veheti igénybe. Nem lehet a pályára vinni üveget és egyéb, sérülésveszélyes tárgyat, a futópálya melletti fitneszparkok pedig felnőttek számára készültek.

A futópályán egyébként a haladási irány az óramutató járásával ellentétes. További jó tanács, hogy a futók ne a pályán rakják le a felszerelésüket, illetve a pályára lépés előtt győződjenek meg arról, hogy nem akadályozzák-e a már edző futótársaik haladását.

A szóban forgó 780 méter hosszú, kétkörös, gumi borítású pálya és a két szabadtéri fitneszpark mintegy 34 millió forintba került, 2014 nyarára készült el. Idén januárban lakossági kezdeményezésre kiépült a területen a közvilágítás is, amire 29 millió forintot fordított az önkormányzat.