Együttműködik Kalocsa és Paks

Együttműködési szerződést kötött Kalocsa és Paks városa. Az erről szóló megállapodást a Kalocsai Paprikafesztivál megnyitóján dr. Bálint József és Süli János írta alá. A városvezetők egyetértettek abban, hogy a Paks II. beruházás és a tervezett Duna-híd fontos kapocs lesz a két város között, de együtt ezektől függetlenül is sikeresebbek lehetnek. – Önző lennék, ha azt mondanám, hogy a 2014-es választások után kezdődött el az előkészítés, hiszen az atomerőműnek és a TEIT-nek köszönhetően korábban is volt együttműködés, de valóban a választások és az új atomerőművi blokkok építésére vonatkozó döntés bejelentése gyorsította fel – fogalmazott dr. Bálint József. Kalocsa polgármestere az mondta, reméli, nemsokára kihirdetik, ki lesz a híd tervezője és elkezdődhet a 16 hónapig tartó tervezés, majd az építés és 2018-19-re elkészül a híd, ami közelebb hozza egymáshoz a két várost. Dr. Bálint József gazdasági területet érintő célkitűzéseket említett, köztük elsőként azt, hogy vissza kell térni a szántóföldi kultúrák termelése helyett a kertészethez, és feléleszteni a konzervipart, ami mindkét városban jól működött. Az együttgondolkodás másik fontos területe az atomerőmű építőinek ellátása, hogy amikor elkezdődik az építkezés, infrastrukturálisan ki tudják azt szolgálni. – Paks egyedül nem tudja felvállalni azt a logisztikai terhet, ami rá nehezedik majd. Szükséges a térség és a Duna bal partjának bekapcsolása – hangsúlyozta. Ezzel Süli János is egyetért. Paks polgármestere elmondta, hogy a kalocsai laktanyában 3500 fő elhelyezésére van lehetőség. A környezet megfelelő, van kulturális és sportlehetőség. A városvezető azt reméli, hogy a Kalocsán és környéken élőkre mint az erőmű építőire is számíthatnak majd. Az együttműködés fontos színtere lehet az építkezésen dolgozók ellátása, amiben együtt szeretnének szerepet vállalni. Az elsőként kiaknázható területnek azonban a turizmust tartja, beleérve a vízi turizmust. Azt mondta, ma elsősorban a történelmi múlttal rendelkező Kalocsa képes arra, hogy megállítsa a turistákat, hiszen az érseki palota, a templom, a paprikamúzeum vonzó a látogatók számára. Arra számítanak – különösen, ha a híd is megépül –, hogy aki megáll Kalocsán, az Paksot is megnézi és viszont. – Ha Pakson felmegyünk a magas épületek tetejére, átlátunk Kalocsára, mégis sokan mondják, hogy még soha nem voltak Kalocsán – említette Süli János, aki szerint az együttműködés eredményeként mindkét város profitál. Szavaiból kiderült, hogy a térséget, az ott élők érdekeit gyakran képviselik együtt különböző tárgyalóasztaloknál dr. Bálint Józseffel.