Blazsek Balázs: több száz milliós hiányt kell pótolni

Az iparűzési adó éves szinten több milliárdos bevételt jelent a városnak, ezen áll vagy bukik, lehet-e fejlesztéseket végezni, hangzott el a TelePaks Kistérségi Televízióban, ahol dr. Blazsek Balázs volt a stúdió vendége. A címzetes főjegyző elmondta: az iparűzési adó 2%-os mértékét jogszabály határozza meg. Pakson a legnagyobb adóalany az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., ám ha beindul az új blokkok építése, akkor az építők is megfizetik majd az adót.

– Figyelni fogunk arra, hogy a két százalékot mindenki befizesse majd a városkasszába. Az iparűzési adóból származó bevétel, ha kis mértékben is, de folyamatosan csökken, ennek oka, hogy ha csökken az atomerőmű által termelt villamos energia átvételi ára, akkor ez az önkormányzatnál több száz millió forintos adóbevétel-kiesést jelent. Szakértők bevonásával vizsgáljuk, hogy lehet ezt a hiányt pótolni, hiszen ha optimális az iparűzésiadó-bevételünk azoktól a cégektől, amelyekről azt gondoljuk, hogy ezt meg tudják fizetni, akkor nem kell a város más adóalanyait terhelnünk – hangsúlyozta Blazsek Balázs.

A befolyt iparűzési adó összege alapján Paks a legnagyobb adóerő-képességgel rendelkező városok közé tartozik, emiatt jelentős szolidaritási adóra kötelezte az állam: 2017-ben közel egymilliárd forintot kell megfizetnie az iskolák működtetésének államosítása kapcsán a központi költségvetésre háruló kiadások csökkentésére.

– Az épületek tulajdonosa nem változott, csak a fenntartás került el az önkormányzattól. Ugyanakkor nem mehetünk el amellett, hogy az iskolákba továbbra is paksi gyerekek járnak. Hasonló a helyzet az egészségügy és egyéb szolgáltatások terén – hangsúlyozta a címzetes főjegyző, aki arról is beszélt, az építményadó kapcsán szakmai vitájuk van a legnagyobb adófizetővel. – Az önkormányzat álláspontja szerint az atomerőmű épületállománya jóval nagyobb értéket képvisel, mint amennyit a tulajdonos bevall, szerintünk az élettartam-hosszabbítással az épületek forgalmi értéke is nőtt – ismertette az önkormányzat álláspontját.

– Az MVM korábbi vezetése nem ápolt felhőtlen viszonyt Paks vezetésével, a Nemzetgazdasági Minisztériumon keresztül törvényességi észrevételt tettek a paksi vagyoni típusú helyi adókat, a telekadót és az építményadót érintően. Emiatt tavaly év végén korrigált érték számítási alapúvá kellett alakítanunk az építményadó után a telekadót is. Az adónövekedést eredményező döntés értetlenséget és jogos felháborodást váltott ki a paksi vállalkozók között. Türelmet kérek az érintettektől, az önkormányzat látja a problémát, ám amíg nem zárul le a szakmai vita a legnagyobb adóalannyal, kénytelenek vagyunk ezt a kérdést függőben tartani. Ugyanakkor dolgozunk azon, hogy milyen mentességi rendeleten keresztül kaphassák vissza ezt az adót azok a helyi vállalkozók, akiket igen kedvezőtlenül érintett a változás.

– Amióta adót szedünk, megkapjuk a kritikát, hogy nem látszik a városon a költségvetés nagysága – tért át a büdzsé kiadási oldalára Blazsek Balázs, hangsúlyozva, hogy az önkormányzat szeretné megtartani a megszokott, magas színvonalú szolgáltatásokat. Ezért nem adja állami kezelésbe a rendelőintézetet, támogatja továbbra is az iskolaépületek állagmegóvását és felújítását, az utcafelújításoknál pedig törekszik a teljes körű rekonstrukcióra. – Pakson megszokta a lakosság, hogy sorra megújulnak a tömbbelsők, virágos a város és eltakarítják a havat. Csökkenthetnénk az üzemeltetés színvonalát, ám akkor csökkenne a városlakók komfortérzete is – szögezte le. A címzetes főjegyző hozzátette: nőhetnek a város bevételei, ha gazdasági szempontból vonzó feltételeket teremtenek a beruházás iránt érdeklődő cégek számára, amelyek így itt létesíthetnek telephelyet a környező települések helyett.