Pozitív nap a test és a lélek egészségéért

Testileg-lelkileg is megújulhattak mindazok a hölgyek, akik ellátogattak a Csengey Dénes Kulturális Központban rendezett Pozitív napra. A hatodik alkalommal megtartott szépség- és egészségnap kitalálója, Tibai Eszter elmondta, azt látta, hogy a nők eléggé fáradtak, elgyötörtek, és úgy gondolta, hogy egy ilyen rendezvényen kiléphetnek egy kicsit a hétköznapok taposómalmából, feltöltődhetnek, szépülhetnek, megújulhatnak és megtanulhatják, mit tehetnek azért, hogy mindig jól érezzék magukat. Kiemelte, ahogy a program elnevezése is mutatja, nemcsak a nőket, hanem a férfiakat is várják, sőt az egész család kellemesen töltheti itt az időt, a gyerekek például a Süni Gyermekkuckó játszóházában.

A rendezvény az eltelt évek alatt egyre népszerűbbé vált a lakosság körében, ahogy a szépség-egészség szektorban is: míg hat évvel ezelőtt nem volt több tíznél a programhoz csatlakozók száma, idén már 30-35 vállalkozó mutatkozott be az egész napot felölelő programkavalkádon. Tibai Esztertől, aki nemcsak ötletgazdája, hanem kezdettől a nap háziasszonya is, azt is megtudtuk, hogy a kulturális központtal karöltve igyekeznek évről évre újdonságokat is kínálni az érdeklődőknek. Idén ezek sorába tartozott például a gyógypedikűr, de volt lehetőség tánctanulásra, valamint tombolát is szerveztek, aminek bevételét a kulturális központ Gyermekmosoly bérletével hátrányos helyzetű gyermekek színházba járására fordítják.

Nagy hangsúlyt kapott a mozgás: bemutatót tartott a Főnix Táncstúdió és a Csillag Show-tánc Egyesület, volt tai chi, jóga, meditáció, a Dream Fitness pedig nyolcféle mozgásformával és gyerekzumba-bemutatóval jött. A sok mozgási lehetőségnek a programon családjával részt vevő Nagy Csilla különösen örült. Elmondta, hogy Dunaföldvárról érkezett a nem csak nőknek meghirdetett programra. – Rohanó világunkban nagyon nagy hangsúlyt kellene fektetni az egészséges életmódra, és hogy a szülők ebben példát mutassanak a gyermekeiknek – fogalmazott, hozzátéve, hogy soha nincs késő elkezdeni, amihez itt minden segítséget megkaphatnak az érdeklődők.

Erre a bemutatók mellett előadásokkal is lehetőséget nyújtottak a szervezők, idén itt volt az ÉLETKEdv! blog szerkesztője, terítéken volt az immunerősítés és a nyirokrendszer, az ikigai, az új tudat terében lévő élet és az egészséges táplálkozás. Utóbbi téma előadója Weiszné Tóth Erika volt, aki állati eredetű alapanyagoktól mentes, gyorsan, könnyen elkészíthető ételeket hozott a rendezvényre, például desszertként vagy akár reggelire kínálható köleságyon sült almát. – A kölest háromszoros vízben meg kell főzni, rizssziruppal édesíteni a főzés végén, majd elteríteni kiolajozott tepsiben, aztán jöhetnek rá a fahéjjal bolondított almaszeletek. Ezután már csak 15 perc sütés kell az ételnek és készen is van, osztotta meg velünk a receptet.

Az érdeklődők az előtérben vásáron válogathattak szappanok, kézműves és ásványékszerek, kozmetikumok, borok és gyógytermékek közül, frissülhettek különböző masszázsokkal, de volt többek között vércseppanalízis, íriszdiagnosztika, kristályágy, orgonterápia és auramérés is. – Azt vallom, hogy minden nőnek járna havonta egy profi manikűr, egy órácska, amikor csak magára figyel, beszélget egy jót, és nem mellesleg szép körmöket kap, mondta Kern Kitti kézápoló és műkörömépítő, aki a gél lakkozást mutatta be a vendégeknek. Azt is elárulta, hogy a hölgyek körében egyre népszerűbb a gél lakkozás, mert nem kell hozzá hosszabbítani a körmöket, illetve tartós, míg a hagyományos körömlakk 3-4 napig bírja, a gél lakk 3-4 hétig. Szép körömhöz szép smink is dukált, amihez Tibai Eszter adott hasznos tippeket. Interaktív előadásán az ombre szájfestés, az ombre szemöldök, valamint az arckontúrozás volt a téma, mondta el, a rendezvény értékelésére vonatkozó kérdésre pedig úgy felelt: szeretné, ha a jövőben még több férfi is eljönne, illetve ha a Pozitív nap egyszer kinőné a kulturális központ tereit.