Érkezik az új rendezvényhajó

Augusztus végére elkészül az új vízi színpad, mely a Duna-parti Korzónál szolgál majd lehetséges helyszínként a paksi rendezvények számára. A parti munkálatok már folynak, a régi uszályt, ahol a vízi színpad működött, a tervek szerint ezen a héten elvontatják egy bontóba. – Mivel az úszómű javarészt veszélyes hulladék a rajta lévő festék miatt, ezért nem kívántunk itt Pakson bontási munkákba bocsátkozni, nem is lehetett volna itt partra tenni. A hajótestet az önkormányzat 500 ezer forintért értékesítette – tájékoztatott dr. Blazsek Balázs. Az új paksi rendezvényhajót két hete bocsátották vízre, a napokban érkezik majd meg a Tisza felől Paksra. Ahogy azt a címzetes főjegyzőtől megtudtuk, az augusztus 20-i ünnepség még nem ott zajlik, de a nyár végére biztosan használható lesz. A nagyhajó kikötésre alkalmas létesítményre komplett modern színpadtechnika kerül és a tervek szerint vendéglátóhely is működik majd rajta, az üzemeltetőt keresi az önkormányzat.

Ahogy korábban megírtuk, a hosszú éveken keresztül rendezvénytérként szolgáló Duna-parti vízi színpad elöregedett és balesetveszélyessé vált, ezért gazdaságtalan felújítása helyett egy új építtetéséről határozott az önkormányzat. A pályázati bírálóbizottság által legjobbnak ítélt szegedi kivitelező, a MAHART Tiszayacht Kft. a szerződéskötést követően 150 munkanapos határidővel vállalja az úszó színpad elkészítését és Paksra szállítását. A beruházásra nettó 114 millió forintot biztosított az önkormányzat.