Érvek az orosz reaktortechnológia mellett

A piacon elérhető reaktortechnológiák tulajdonságainak és az európai, valamint a hazai követelményeknek az ismeretében a Roszatom konszern által kínált atomerőművi technológia a legmegfelelőbb a Paks II. projekt megvalósítására – olvasható az MVM Paks II. Zrt. honlapján. A dr. Aszódi Attila által jegyzet, részletes elemezéseket tartalmazó írás szerint ez az egyetlen technológia, ami a hazai műszaki és nukleáris biztonsági követelményeket képes teljesíteni.

Atomerőmű létesítési projektek során fontos, hogy a beruházó egy olyan – a biztonságot a középpontba helyező – követelményrendszert tartson szem előtt, amely kialakítása során a nukleáris energia alkalmazására vonatkozó jogszabályi követelményeket és előírásokat, valamint a befogadó ország sajátosságait is figyelembe veszi.

Az Atomtörvényben foglalt hazai alapelvek egyike, hogy „az atomenergia alkalmazása által okozott kockázat ne legyen nagyobb, mint más tevékenységek társadalmilag elfogadott kockázata”. Az Atomtörvény előírja a nemzetközi előírásokkal is összhangban levő hazai szabályozás kialakítását, amivel az atomerőművekre vonatkozó biztonsági követelmények betartathatóak.

Atomerőmű létesítése esetén a hazai vonatkozó jogszabályok mellett az iparágra jellemző módon figyelembe kell venni a nemzetközi szervezetek ajánlásait, valamint az atomerőművek üzemeltetése során világszerte felhalmozott tapasztalatot, tudást is. Napjainkban a japán Fukushima Dai ichi atomerőmű blokkjainak balesete tapasztalatainak figyelembevétele szintén alapvető követelmény.

Mint dr. Aszódi Attila írja: ha kialakítjuk a műszaki és nukleáris biztonsági követelményrendszert, ennek fényében értékelhetjük az egyes potenciális reaktorszállítók által kínált technológiákat és vethetjük össze ezek jellemzőit, így az atomerőmű típusát, generációját, blokkméretet, hálózatba illeszthetőséget, nukleáris biztonsági jellemzőket, követelményeknek való megfelelést.

Ezen – és további, a cikkben nem részletezett – szempontok alapján egyértelmű, hogy a Paks-2 projekttársaság által megfogalmazott, a fukushimai tapasztalatokat is figyelembe vevő szigorú nukleáris biztonsági és műszaki követelményrendszernek csak a VVER-1200 technológia felel meg – összegezte az államtitkár.

Mint kitért rá, egyéb üzemeltetési és engedélyezési tapasztalatokat is figyelembe vettek. Így például azt, hogy a jelenlegi paksi blokkok szintén orosz (szovjet) tervezésűek, ennek következtében hazánkban az elmúlt három évtizedben több, mint 120 reaktorévnyi üzemeltetési, karbantartási, engedélyezési és oktatási tapasztalat halmozódott fel az orosz nyomottvizes reaktorokkal kapcsolatban, továbbá szoros együttműködés alakult ki az orosz tervezőkkel, kivitelezőkkel, kutatókkal, valamint a hasonló erőműveket üzemeltető társaságokkal. Ez a tapasztalat a projekt megvalósítása, majd az üzemeltetés időszakában a működtetés, a karbantartás és adott esetben az üzemzavarok kezelése területén nagyon komoly előnyökkel jár, amit szintén figyelembe kell venni az értékelés során – fogalmazott.

Az új blokkok kapcsán felállított követelményrendszerrel kapcsolatban elmondható, hogy kiemelt szerepet kapott a fukushimai tapasztalatoknak való megfelelés, illetve a „Fukushima-állóság” követelménye. Ennek a követelménynek a teljesülését a szállítónak igazolnia kell – húzta alá dr. Aszódi Attila, aki azzal zárta teljes terjedelmében itt olvasható tanulmányát, hogy „a fent említett rendszerek – és egyéb biztonsági megoldások – garantálják a VVER-1200 ellenálló képességét a fukushimaihoz hasonló kezdeti eseményekkel és egyéb külső hatásokkal szemben”.