Így ünnepelték a reformáció ötszázadik évfordulóját Pakson

Egy ötszáz szeletes torta felszeletelésével és zenével kezdődött a reformáció ötszázadik évfordulójára szervezett városi ünnepség. A négy protestáns egyház által meghirdetett Reformáció udvarban a kikapcsolódásra, a tudás gyarapítására és a lelki feltöltődésre is lehetőség nyílt. Az evangélikus, református, baptista és a pünkösdi gyülekezet a Városháza előtti térre várta az érdeklődőket.

– Nagyon vártuk ezt a napot, lelkesen készült mindegyik résztvevő felekezet. Ma megállunk egy kicsit, és visszatekintünk az elmúlt ötszáz évre. Emellett szeretnénk betekintést adni a jelenünkbe is, megmutatni, hogy a közösségeink nyitottak, Isten ma is vár bennünket, és szeretné átadni az üzenetét –mondta el Lenkeyné Teleki Mária, a Paksi Református Egyházközség lelkésze, hozzátéve, a fő cél az volt, hogy bemutassák: Istennek van népe ebben a városban.

A Kálvin sátorban kiállításvezető segítségével ismerhették meg a látogatók a reformáció kiemelkedő alakjainak életét, munkásságát: költőkét, politikusokét és tudósokét. Emellett volt helytörténeti előadás a paksi protestantizmusról és a református templom történetéről is.

A baptista gyülekezet többek között vallástörténeti ismertetővel, az evangélikus egyházközség kiadványokkal és kiállítással, a pünkösdi felekezet pedig Adománysziget elnevezésű boltjuk portékáival várta az érdeklődőket.

Aki megéhezett, megszomjazott, forralt bort vagy meleg teát kortyolhatott, zsíros kenyeret fogyaszthatott. Az udvar egyik különlegessége a Reformátor sör volt, amelyen Luther idézete szerepelt: „Egyél finomat, igyál tiszta sört, és olvasd az igazságot!”. A kézműves sört Balatonvilágoson készítették, az eladásból származó bevételt jótékony célra fordítja a református gyülekezet.

Az Élő könyvtár is kinyitotta kapuit a látogatók előtt. Ott közismert gyülekezeti tagokat „kölcsönözhettek ki” az érdeklődők húsz percre, mialatt a hitről, vagy akár arról is beszélgethettek velük, hogyan kerültek kapcsolatba a vallási közösséggel. – Bár már egy éve a református gyülekezetbe járok, nem igazán ismertem Sztankevics Ljudmila történetét. Éppen ezért nagyon örülök, hogy az Élő könyvtárban meghallgathattam személyes véleményét, élményeit – mesélte Balogh Bianka.

A gyereksátorban is érdekes foglalkozások voltak. Közülük az egyik legnépszerűbb a szabadulószoba elnevezésű játék volt, ahol különféle feladványok sikeres megoldása után tudták kinyitni a lakatot a gyerekek.

A foglalkozások mellett színpadi műsorok színesítették a rendezvényt. Színpadra lépett az ökumenikus kórus, a református és a pünkösdi gyülekezetek zenekara, majd ezt követően ökumenikus istentiszteletet tartottak. A liturgiát megelőzően Szabó Péter, Paks polgármestere és Kutas Attila, a Paksi Katolikus Egyházközség plébánosa köszöntötte a megjelenteket. A rendezvényt fáklyás felvonulással zárták.