Elkezdődött a dunakömlődi kerékpárút környezeti hatásvizsgálati eljárása

Kerékpárút kialakítását tervezi Paks Város Önkormányzata, Paks és Dunakömlőd között. A nyomvonal környezeti hatásvizsgálati eljárása elkezdődött. A kerékpárút a vasút Duna felőli oldalán vezet zöldövezeti környezetben. A tervezési terület nagy része a település közigazgatási területein található külterület. A munkálatokhoz jelentős földmunka és tereprendezés szükséges, érint lakóingatlanokat is, valamint Natura 2000 területeket is. A telepítés helyével kapcsolatos kizáró okokra, a környezeti hatásvizsgálat szükségességére és a hatástanulmány tartalmára vonatkozóan a Környezetvédelmi Hatóság közleményének megjelenését követő 21 napon belül észrevételt lehet tenni a Környezetvédelmi Hatóságon. A dokumentáció nyomtatott példánya előzetes egyeztetés alapján megtekinthető a Környezetvédelmi Hatóságon (Szekszárd, dr. Szentgáli Gyula u. 2.), valamint a Paksi Polgármesteri Hivatal 221-es irodájában. Elektronikus formában a Környezetvédelmi Hatóságon érhető el. Észrevételt 2017. december 4-ig lehet tenni. A teljes közlemény ide kattintva elérhető.