Tartós élelmiszerrel segítheti a rászorulókat

Országos karácsonyi adománygyűjtést tart a magyar élelmiszerbank november 24-25-26-án. Pakson a Tesco áruházban lesz gyűjtés, 24-én 15 és 20 óra között, 25-én 8 és 20 óra között, 26-án pedig 14 és 18 óra között lesznek ott a helyi önkéntesek. Azt kérik, hogy aki megteheti, vásároljon a nélkülözőknek tartós élelmiszert, és adja le az önkénteseknek a kijáratnál felállított gyűjtőponton. Az adományokat még karácsony előtt eljuttatják a paksi rászorulókhoz. Az adományozóktól konzerveket, étolajat, kristálycukrot, csokoládét, tartós tejet, bébiételt, száraztésztát, lisztet, szaloncukrot várnak.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület a CIB Bank főtámogatásával szervezi az országos akciót, a lakosság élelmiszeradományait országszerte közel 120 település majd 200 áruházában. A bank önkénteseivel is részt vesz az akcióban, melyhez az idei évben is csatlakoztak a Centrál Színház művészei.

Ahogy azt az egyesület sajtóközleményében írják, azért, hogy minél több család asztalára kerüljön ünnepi étel, az Élelmiszerbank idén ismét három napon keresztül: november 24-én, pénteken 15 és 20 óra között, november 25-én, szombaton 8 és 19 óra között, valamint november 26-án vasárnap 8 órától 18 óráig várja a lakosság élelmiszer adományait országszerte közel 120 településen. Az akció keretében az Auchan, a METRO és a Tesco üzletláncok biztosítják a helyszínt közel 200 áruházban, ahol az Élelmiszerbank önkéntesei várják az élelmiszeradományokat, elsősorban alapvető tartós élelmiszereket.

A 2017-es adománygyűjtő hétvége központi motívuma az ünnepi vacsora. A szervezők szerint, aki a hétvége során adományoz, az gyakorlatilag, az adomány nagyságától függően, vendégül lát egy vagy több rászoruló családot, hiszen az adományozók segítsége nélkül az ő asztalukra nem kerülhetne ünnepi étel. Erről szól a Centrál Színház színészeinek közreműködésével készült kisfilm is, amelyben a színészek egy otthon lakóit látják vendégül ünnepi ebéddel. Novemberben pedig a Centrál Színházban 3 estén keresztül 4 előadás is jótékonysági előadás volt, melynek keretében a színház közönsége a helyszínen vásárolhatott adománycsomagot, amely a kókuszgolyó összetevőit tartalmazta.

Az akciókban összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank karitatív szervezetek közreműködésével a gyűjtések helyének közelében élő rászoruló családoknak juttatja el még karácsony előtt.

A Karácsonyi Adománygyűjtésben résztvevő áruházak listája itt található meg.