Készül az önkormányzat a sokasodó feladatokra

Majd’ három tucatnyi napirendet tárgyalt idei utolsó ülésén a város képviselő-testülete. Az ülést nyitó közmeghallgatás egyetlen hozzászólója Binder Edit volt, aki amellett, hogy szorgalmazta a Petőfi és csatlakozó utcák vízelvezető árkainak lefedését, több közlekedésre vonatkozó kérdést, javaslatot tárt a városvezetők elé.

Szabó Péter polgármester válaszában emlékeztetett rá, hogy elkészült és véleményezés alatt áll a közlekedési koncepció, amely ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. A piac elköltöztetését nem tervezi az önkormányzat, viszont felmerült egy vásárcsarnok építésének gondolata, mondta a témához fűződő kérdésre Szabó Péter.

A testület hetedjére módosította idei költségvetését keretet biztosítva a térfigyelő kamerarendszer bővítésére, korszerűsítésére, az ASE és PSE támogatására, valamint a településrendezési eszközök módosítását szolgáló összeg emelésére.

Három százalékkal növelték az önkormányzati lakások bérleti díját, 3,6 százalékról 2,2-re mérsékelték az építményadó mértékét a kis- és középvállalkozóknak tett ígérethez híven annak eredményeként, hogy a Paksi Atomerőművel sikerült megállapodást kötni 15 éves időszakra.

Kiemelt fejlesztési területté nyilvánították a Liget utcában a volt borkombinát területét, mert ott a tervek szerint lakások épülnek. A határozatban kikötötték, hogy készüljön beépítési tanulmányterv. Elfogadták a Pollack Mihály utcától északra fekvő terület telepítési tanulmánytervét és beépítési tervét azzal a kitétellel, hogy megvizsgálják egy záportározó építésének szükségességét.

A testület döntése értelmében változik a hivatali struktúra, új osztályok jönnek létre, átcsoportosítások történnek annak érdekében, hogy az erőműbővítés miatt megnövekedett feladatmennyiséggel meg tudjanak birkózni. A hivatal munkájának értékelésekor – ami szintén ezen ülés témája volt – dr. Blazsek Balázs azt mondta, jövőre bizonyára egyes területeken nagyobb létszámra lesz szükség.

Szintén az atomerőmű bővítéséhez fűződő feladatokkal indokolták egy új cég, a Paksi Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Zrt. létrehozását. A társaság elsősorban a kormánnyal kötendő külön megállapodásban szereplő beruházások lebonyolításáért és az így létrejött vagyontárgyak kezeléséért felel, vezetője dr. Darányi Attila lesz. A törzstökéhez szükséges 30 millió forintot a felhalmozási céltartalékból biztosítják a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú társaságnak.

Átalakítják a DC Dunakom Plusz Kft.-t zártkörűen működő részvénytársassággá. A feladat elvégzésével dr. Sárosi Józsefet bízzák meg. A 2018 februárjától új struktúrában működő céggel szemben a városvezetés elvárása, hogy a mostani színvonalon gondoskodjon a közterületek, parkok fenntartásáról, illetve versenyképessége javításával tegyen szert többletbevételre, így garantálva a munkaerő helyben tartását. A megfelelő cégstruktúra, személyi állomány és géppark kialakítása olyan megrendeléseket eredményezhet, amelyekben a helyi cégek alvállalkozóként bekapcsolódhatnak – részletezte a döntés hátterét Szabó Péter.

A képviselő-testület zárt ülésen tárgyalt a Paksi Ipari Park fejlesztésére vonatkozó előterjesztésről és a Paks Kultúrájáért kitüntetésről. Az elismerést Szeriné Hipszki Györgyinek, a Paksi Vak Bottyán Gimnázium magyar tanárának ítélte egyhangú döntésével a város képviselő-testülete.