Évet értékelt a Mezőföldvíz Kft.

Mikrobiológiai laboratórium. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök/archív
Mikrobiológiai laboratórium. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök/archív

Mozgalmasan telt a paksi székhelyű Mezőföldvíz Kft. 2017-es esztendeje. Amellett, hogy minden hozzájuk tartozó településen fenntartották a biztonságos üzemeltetést, tavasszal új laborépületet avattak a paksi szennyvíztelepen, házigazdái voltak a MaVíz igazgatói fórumának, képviseltették magunkat országos szerelőversenyen és ügyfélszolgálati versenyen, valamint színes programokkal zárták az idei strandszezont, áll a Mezőföldvíz sajtóközleményében.

A hazai vízellátást biztosító cégek vezetői márciusban a közműadó, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum megemelésének hatásai mellett a munkaerő-megtartás kérdéséről és az ivóvízminőség-javító beruházások problémáiról is tárgyaltak a Magyar Víziközmű Szövetség paksi konferenciáján. A szakmai fórumon elhangzott, hogy a magyarországi víziközmű ágazat számára a legnagyobb gondot a szektort terhelő közműadó okozza, ami az öt éve befagyasztott árral párosul. A legfontosabb cél, hogy megtalálják azokat a megoldásokat, amelyekkel fenntarthatóvá válik az ágazat.

Márciusban a víz világnapja alkalmából jubileumi ünnepséggel egybekötve tartották a Mezőföldvíz Kft. új mikrobiológiai laboratóriumának ünnepélyes átadását a paksi szennyvíztisztító telephelyen. Az új laboratórium fő feladata, hogy az üzemeltetett víziközműveknél és szennyvíz rendszereknél a jogszabályi kötelezettségek által előírt ellenőrző mintavételi és vizsgálati feladatokat elvégezze.

Október közepén az ország legjobb ügyfelesei részt vettek a XIII. Országos Ügyfélszolgálati Versenyen. A konferenciával egybekötött rendezvényen elhangzott, hogy az utóbbi években ezen a területen is nőtt az ügyfélszolgálatokra nehezedő nyomás és a szakemberhiány. Összesen 15 vízszolgáltató nevezett a versenyre 3-3 fős csapattal, a feladatok között volt szituációs gyakorlat, szakmai teszt és levélírás is. A társaság csapata – nagyobb szolgáltatókat is megelőzve – a 7. helyen végzett. Képviseltette magát a Mezőföldvíz a Szegeden megrendezett XVI. Országos Víziközmű Szerelőversenyen is, aminek célja és alapelve az objektíven mérhető, gyors és minőségi munkavégzés volt. A Miskolci Zoltán dunaföldvári főmérnök felkészítette csapat jól szerepelt a megmérettetésen.

Sikeres évet zárt a Paksi Ürgemezei Strand: a szezonnyitó június havi 9 ezer fős forgalom után júliusban és augusztusban 12 ezer, illetve 13 ezer látogatója volt a paksi strandnak, ez a tavalyinál megközelítőleg 25%-kal több. Természetesen a nagyobb nyári hőhullámok, hőségriadók növelték a strandolási kedvet. A gyerekek örömére idén újra üzemelt a csúszda. Kiválóan működött a strand free wifi-je, egy-egy forró nyári napon volt, hogy 1200-an csatlakoztak fel rá. Sikeresen lezajlottak a hagyományos sport és szabadidős programok, amelyeknek a strand ad helyszínt: volt bocsa-bajnokság, országos strandfoci bajnokság, Nagy Sportágválasztó és Pool Festival.

A társaság stratégiai feladatának tekinti az atomerőmű-beruházásra való felkészülést. Négy évre lebontott, részletes műszaki és pénzügyi adatokat tartalmazó projekttervet készítettek a város és a Paks II. beruházás víziközmű fejlesztésére, és üzembe helyezték a felvonulási terület első vízátadási pontját.

A társaság vezetése a négy főmérnökségen (Pécsvárad, Bonyhád, Paks, Dunaföldvár) évzáró rendezvények keretében találkozott minden munkatársával és minden polgármesterrel december első felében. A munkamegbeszéléseken értékelték a 2017. évi munkát, az önkormányzati kapcsolatokat és a 2018. évi terveket.

A társaság elismerése is, hogy a Magyar Víziközmű Szövetség elnökségi tagjává választotta Csapó Sándor ügyvezetőt, a 2017. december 13-án megtartott közgyűlésén. A kiadott közlemény kiemeli:

„Csapó Sándor ügyvezető igazgató 2012 óta vezeti a Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft.-t. Szervezet és működésfejlesztési terve alapján, irányításával került fel az új – paksi székhellyel működő – szolgáltató társaság a hazai víziközmű térképre. Ellátási területét 3 megyében – az eredeti 4-ről – 47 településre terjesztette ki, árbevételét megnégyszerezte. 5 éve részt vesz a MAVÍZ munkájában: szerepet, de elsősorban munkát vállalt a víziközmű szakmai adatbank tervezésében, szakmai koncepciójának kidolgozásában, valamint az ágazat helyzetét bemutató tanulmányok elkészítésében. Elnökségi tagként a szakképzettsége és több évtizedes tapasztalata alapján elsősorban az ágazat informatikai és irányítástechnikai rendszereinek továbbfejlesztési feladataiban vállal szerepet. A modernizáció és az automatizálásban kulcsszerepet betöltő infokommunikációs megoldások, okosmérési, a térinformatikai és e-közmű, valamint a statisztikai és adatszolgáltatási rendszerek területén számít a MAVÍZ jelentős hozzáadott értékére. Az ágazat egységes szakmai érdekképviseletét szem előtt tartva, elsősorban a rossz adottságokat örökölt vidéki szolgáltatók helyzetének javítását tűzi ki stratégiai céljául.”