Duna és energetika – előadás a Csengeyben

Racskó Imre előadása. Fotó: Vida Tünde
Racskó Imre előadása. Fotó: Vida Tünde

Nem a hírekben felkapott témákkal, s nem kifejezetten lokális kérdésekkel foglalkozik előadásaink a Paksi Energetikai Kerekasztal Sokkal inkább globális kérdések foglalkoztatják az atomenergetika területén ma már nem aktív szakemberek klubjának tagságát. Az ötödik évad nyitó előadásán – amelyet a Csengey Dénes Kulturális Központban tartottak – ilyen aspektusból került terítékre a Duna.

A témáról igen széles kitekintésben Racskó Imre gépészmérnök beszélt, aki a Paksi Atomerőmű hűtővíz rendszerének üzemeltetésért felelt nyugdíjba vonulása előtt. Racskó Imre szavaiból az is kiderült, hogy a Paksi Atomerőmű felelős vízhasználó, s az elmúlt évtizedekben komoly tapasztalatok halmozódtak fel, amit az új blokkok üzemeltetéséhez szükséges hűtővíz biztosítása során tudnak majd hasznosítani.

A szakember azt mondta, a vízhozam miatt nincs ok aggodalomra, a meglévő négy blokk üzemeléséhez 100, a két új blokkhoz 130 köbméter vízre van szükség másodpercenként. Mivel a folyó közép vízhozama másodpercenként 2300 köbméter, a bővítés után durván 10 százalékát használja fel az atomerőmű. Racskó Imre hozzátette, a szivattyúk elhelyezésénél pedig építeni tudnak az elmúlt negyven év tapasztalatai mellett több kutatóintézet e témájú vizsgálatára is.

Hetzmann Albert koordinátor arról számolt be, hogy több előadás szervezése folyamatban van. Még ebben a félévben szeretnék áttekinteni a gázipart, valamint az energetika és a magyar külügyi kapcsolatok viszonyát, ezekhez igyekeznek megnyerni kompetens előadókat.

Miután az energetika és ökológia területét érintő globális kérdések foglalkoztatják a társaságot, minden e területet érintő izgalmas és jövő formáló kérdés terítékre kerül majd előadásaikon – fűzte hozzá.