Még mindig nincs döntés a Fortuna rádió frekvenciájáról

A Fortuna tavaly ünnepelte 22. születésnapját. Fotó: Vida Tünde
A Fortuna tavaly ünnepelte 22. születésnapját. Fotó: Vida Tünde

Másodszor is elutasította a Fővárosi Bíróság a Fortuna rádió fellebbezését, így továbbra is csak ideiglenes műsorszórási engedéllyel rendelkezik. Lassan másfél éve tart a Fortuna rádió körüli bizonytalanság.

Strasszer Andrea ügyvezető arról számolt be, hogy 2016 novemberében kellett beadni a Paks 96.3 MHz-re a frekvenciapályázatot. A frekvencián működő Fortuna rádió arra számított, hogy 2017 tavaszán már az új pályázat szerinti, megújult műsorstruktúrával szórakoztathatja, informálhatja a hallgatókat. Ezzel szemben 2017 áprilisában a paksi frekvenciára kiírt pályázatot – nyertes hirdetése nélkül – lezárta a Médiatanács.

A Fortuna rádiót működtető Rádió 96.3 Kft. fellebbezett a döntés ellen, ám ezt formai hiányosságra hivatkozva elutasította a Fővárosi Bíróság. Ezek után a rádió újra fellebbezést nyújtott be, másodfokra került az ügy. Mint Strasszer Andrea vázolta, a másodfokon eljáró Törvényszék érdemi elbírálásra szólította fel a Fővárosi Bíróságot, az viszont ennek ellenére tartotta magát az eredeti határozatához, és újra elutasította a rádió fellebbezését.

Eközben a Médiatanács decemberben arról tájékoztatta a Fortuna rádiót, hogy a paksi frekvencia másik aspiránsa, a tamási székhelyű Hullám Média Kft. – a Médiatanács korábbi tájékoztatásával szemben – még mindig versenyben van, mivel ők is fellebbeztek a döntés ellen. Az ő fellebbezésük ügyében nyílt tárgyalásra kerül sor még ebben a hónapban.

A paksi Fortuna rádió ügye továbbra is bizonytalan – hangsúlyozta az ügyvezető. Az elhúzódó jogi eljárás miatt pedig bizonytalanságban érzik magukat a stábtagok, megoldatlan a finanszírozás, és késnek azok a műszaki-technikai fejlesztések, amelyek elmaradása miatt labilissá válik a rádió biztos, nonstop adása – tette hozzá.

A Paksi Fortuna rádió 1995. március 1-jén kezdte meg működését. Érvényes műsorszórási engedélye február 18-án jár le. Strasszer Andrea azt mondta, az újabb 60 napos ideiglenes műsorszórásra vonatkozó kérelmet újra benyújtották és harmadízben is fellebbeztek, mivel a bíróság az elutasításában erre lehetőséget adott.