Főiskolai képzés indulhat szeptemberben Pakson

Fotó: Paksi Hírnök archív

Új képzésként közösségszervezés alapszakot hirdet a Pécsi Tudományegyetem, a nappali és levelező munkarendben is választható képzés megfelelő számú jelentkező esetén paksi konzultációs lehetőséggel is indulhat. A jelentkezési határidő február 15-e.

A közösségszervezés hiánypótló, új egyetemi alapszakként 2017 szeptemberében jelent meg a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának kínálatában. A szak célja kulturális, közösségi alapú társadalom- és gazdaságszervező munkát végző szakemberek képzése, akik el tudják látni többek között művelődési, egyházi, civil, vállalkozói és nonprofit szervezetek, állami vagy önkormányzati intézmények működtetését. A hallgatók három szakirány közül választhatnak: a kulturális és az ifjúsági közösségszervező képzések mellett a humánfejlesztést.

A képzés a szekszárdi campuson indul, de megfelelő létszám esetén a lehetőség Pakson is biztosított lesz, az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium épületében. – A főiskolai képzés újraindításáért az önkormányzat tavaly kezdett tárgyalásokat a Pécsi Tudományegyetemmel. Az együttműködés első lépcsőjeként indulhat el 2018 szeptemberében a közösségszervezés alapszak városunkban. – tájékoztatott Bana János alpolgármester.

A képzéssel kapcsolatos további információk a kar honlapján érhetők el.