Jubileumi elismeréseket adtak át a víz világnapján a Mezőföldvíz Kft.-nél

A víz világnapját ünnepelték a Mezőföldvíznél. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
A víz világnapját ünnepelték a Mezőföldvíznél. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Március 22. a víz világnapja, amikor a víz kiemelten fontos szerepére kívánják felhívni a figyelmet. A Mezőföldvíz Kft-nél nagy hangsúlyt fektetnek a munkavállalói motiváció kialakítására és erősítésére is. Ennek jegyében köti össze a cégvezetés a víz világnapját a víziközmű szolgálatban eltöltött évek elismerésével, írták a cég sajtóközleményében.

Idén a társaság több mint 200 dolgozójából 28 munkavállaló részesült elismerésben, amelyet a legfőbb tulajdonos Paks városa képviseletében Szabó Péter polgármester és Csapó Sándor ügyvezető igazgató adott át rövid köszöntő kíséretében a társaság Paksi Főmérnöksége szennyvíztisztító telepének diszpécser központjában.
Csapó Sándor ügyvezető köszöntőjében összefoglalta a 6 éves Mezőföldvíz regionális vízművé válásának útját. A 2017-es év fontosabb történései közt megemlítette, hogy tavaly tavasszal Paks volt a helyszíne a MaVíz igazgatói fórumának, és egy éve ilyenkor adták át a Paksi Szennyvíztisztító telep mikrobiológiai laborját. Emellett elkészítették a Paks II. beruházás kapcsán szükségessé váló közel négyéves városi víziközmű-fejlesztés stratégiáját a pénzügyi ütemezéssel és a prioritások meghatározásával. Ezt átadták a minisztérium és a város vezetőinek, amely alapja az indítandó víziközmű tervezéseknek. Munkatársak elismerése kapcsán szólt a 9%-os bérfejlesztés végrehajtásáról, minden ágazati dolgozónak elismerését fejezte ki nemcsak a nagyobb havaria helyzetek elhárítása okán, hanem az év 365 napjának 24 órájában történő szolgálati helytállás kapcsán is.

Szabó Péter polgármester beszédében felidézte a víz világnapjának rövid történeti hátterét, és felhívta a figyelmet a 2018-as világnap nemzetközi szlogenjére, amely idén a „Védd természetesen!” jelszó jegyében telik. Megköszönte az ágazatban tevékenykedő dolgozók munkáját, és maga is megerősítette, hogy a paksi ivóvíz minősége kiváló, bátran fogyasztható.

A jubiláló kollégák között volt 9 paksi, 9 bonyhádi, 8 dunaföldvári és 2 pécsváradi kolléga, köztük a legidősebb Szőts Antal bonyhádi üzemvezető 40, míg Török József paksi és Somogyi Ernő bonyhádi munkatársak 35 éve dolgoznak az ágazatban.

A jubileumi díjazottak mellett külön köszöntötték Tumpek Ádám paksi üzemvezetőt, aki március 23-án Budapesten, rangos gálaünnepségen veszi át kiemelkedő szakmai munkáért a MaVíz Víz Világnapi emlékérmet. Sok fiatal szakember pályáját indította el, 37 éve dolgozik a víziközmű-ágazatban. A Tolna Megyei Víz-és Csatornaszolgáltató Vállalatnál kezdte pályafutását, majd a rendszerváltozás után a Paksi Vízmű Kft-nél folytatta, amely 2012-es átalakulása óta Mezőföldvíz Kft. néven folytatja tevékenységét. Az elmúlt évtizedekben a karbantartás mellett Paks városi ivóvízhálózat kiépítésében és a hálózat-fejlesztésben is kiemelkedő szerepet vállalt.

A vízünnep jegyében március 23-án 10 órakor a Paksi Deák Ferenc Általános Iskola 4. osztályát fogadják a szennyvíztelepen egy rendhagyó környezetórára a vízmű munkatársai.