A KSC Szekszárd kosárlabdázóit látta vendégül az erőmű

A reaktorcsarnokban is jártak a szekszárdi kosaraslányok. Fotó: Vida Tünde
A reaktorcsarnokban is jártak a szekszárdi kosaraslányok. Fotó: Vida Tünde

A névadó meghívására erőműlátogatáson vettek részt az Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárlabda csapatának és stábjának tagjai. Tizenöt éven át szponzora volta az MVM Atomerőmű Zrt. az együttesnek, ez a kapcsolat megszakadt, de mindkét fél bízik a folytatásban.

Hamvas István vezérigazgató és dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató fogadta a szép sikereket elért Atomerőmű KSC Szekszárd csapatát. Hamvas István hangsúlyozta, lát analógiát az együttes és az erőmű között, hiszen mindegyik sikeréhez csapatmunka, összefogás kell.

-Az erőmű büszke a KSC Szekszárdra és azt reméljük, hogy ezután a látogatás után ti is büszkék lesztek arra, hogy az atomerőmű nevét viselő csapatban játszotok – fogalmazott Hamvas István hozzáfűzve, hogy nem szokványos látogatásra hívták a sportolókat.

A csapat és stábtagok dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató kalauzolásával jártak a primer körben, a reaktorcsarnokon kívül a friss üzemanyag tárolóban is megfordultak miközben tájékoztatást kaptak a Paksi Atomerőmű energia ellátásban betöltött szerepéről is.

Szabó Noémi szakmai és sportigazgató nagyon megtisztelőnek és szép emberi gesztusnak nevezte az atomerőmű vezetésének meghívását. Mint mondta, a klubnak és az atomerőműnek 1999-2015-ig élő szerződése volt, ám ez megszakadt. – Az elmúlt három esztendőben nem tudtak úgy segíteni bennünket, ahogy szerettek volna, viszont nagyon büszkék, hogy továbbra is viseljük a nevünket, mi pedig nagyon örülünk, hogy méltóképpen tudtuk a tavalyi és idei szereplésünkkel meghálálni a korábbi segítséget.

A szakmai igazgató hozzátette, szép emberi gesztus, hogy az erőmű vezetői valamilyen formában szerették volna hálájukat és köszönetüket kifejezni ezért. – Remélem, hogy ez az egymásra találás nemcsak szimbolikus, hanem a jövőben is tudunk együttműködni úgy, mint az előző 15 évben – húzta alá.

Dr. Kovács Antal szerint a támogatásnak több ok miatt is van létjogosultsága. Egyrészt azért, mert tekintve a csapat kiváló szereplését, mint reklám, jó befektetés. Másrészt, természetes az ha atomerőmű, ahol az ország villamosenergia-termelésének fele koncentrálódik, részt vállal a kulturált szabadidő eltöltését biztosító lehetőségek megteremtésében.