Sértett és elkövető is a megszúrt férfi

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, súlyos testi sértés bűntett kísérlete, valamint rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Paksi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. Ahogy a police.hu honlapon írják, előzetes szóváltást követően összeverekedett Dunaföldváron egy 38 éves dunaegyházi és egy 24 éves dunavecsei férfi május 17-én este. A dulakodás közben egy metszőolló is előkerült, amivel a 38 éves férfi többször megszúrta a másikat, majd autóval elhajtott. A 24 éves fiatal is elindult a verekedés helyszínéről, útközben azonban bántalmazott egy éppen arra kerékpározó dunaföldvári asszonyt, lelökte a bicikliről és elvette tőle. Az állampolgárok közreműködésének és a rendőrök gyors reagálásának eredményeként mindkét férfit rövid időn belül elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki.