A Kávé, Bor és Pálinka Fesztivál második napján is kiváló volt a hangulat

Fotó: Babai István
Fotó: Babai István

Fergeteges hangulat és telt ház volt az idei Kávé, Bor és Pálinka Fesztivál második napján is, nem sokkal kapunyitás után ki kellett akasztani a megtelt táblát a Sárgödör térre. A szervezők becslése szerint 500 és 1000 között volt azoknak a száma, akiket nem tudtak beengedni.

– Nagyon sajnáljuk azokat, akik nem tudtak bejönni, de a biztonságtechnikai előírásokat be kell tartani – fogalmazott Kovács Kristóf, a KBP Produkció vezetője. Hozzátette, annak ellenére, hogy a tér befogadóképessége véges, nem gondolkodik más helyszínen, mert itt tudják biztosítani azt a légkört, élményt, ami a fesztiválokat sajátossá teszi.

A szombati retro karneválra egyébként a műfaj ikonikus képviselőit hívták meg, azaz az UFO-t, az Ámokfutókat, a Kozmix zenekart, a Splasht és Zoltán Erikát, akik táncra perdítették a fesztiválozókat korra és nemre való tekintet nélkül. A zenei élmény ezúttal sem járt egyedül a fesztiválon, finom falatokat – köztük a kihagyhatatlan Sebestyén kemencés lángost – és remek italokat, egyebek mellett paksi borokat, környékbeli pálinkákat is kínáltak.

Kovács Kristóf azt is elárulta, hogy a paksi retro vonat nem áll meg hanem tovább dübörög. Ezzel kapcsolatban részleteket ugyan nem árult el, csak annyit, hogy a következő rendezvény a Puttonyos fesztivál lesz szeptember 22-én. Az ezzel kapcsolatos információkat keressék a rendezvény hivatalos Facebook-oldalán, tette hozzá.

Az idei Kávé, Bor és Pálinka Fesztivál első napjáról ide kattintva olvashatnak.