Ismét volt Duna-átúszás Pakson

Komppal vitték át az úszás résztvevőit a túlpartra, onnan rajtoltak. Fotó: Szaffenauer Ferenc /Paksi Hírnök
Komppal vitték át az úszás résztvevőit a túlpartra, onnan rajtoltak. Fotó: Szaffenauer Ferenc /Paksi Hírnök

158-an vettek részt a paksi Duna-átúszáson, amit most először tartottak új időpontban, mivel a hagyományosan augusztus 20-i programra öt éve nem kerülhetett sor a Duna magas vízállása és a kedvezőtlen időjárás miatt. A résztvevőket komppal vitték át a túlpartra, ott csobbantak a folyó hűs habjaiba, és úsztak vissza a Hirt közhöz. Az úszás után emléklapot és ajándék pólót vehettek át. Szabó-Rausch Ildikó, a nem versenyszerű úszást szervező Paksi Közművelődési Nonprofit Kft. szervezési vezetője úgy tájékoztatott, hogy a legfiatalabb résztvevő a 7 esztendős Sági Roland volt, aki anyukájával úszott, a legidősebb pedig a 77 esztendős Bagdy László. Elsőként Vajda Bence ért partot. A Paks Város Önkormányzatának megbízásából megszervezett programon az úszók biztonságát kísérő hajók, búvárok, a Paksi Önkéntes Mentőszervezet tagjai, vízirendőrök, szakorvos, valamint a helyszínen tartózkodó mentőszolgálat munkatársai felügyelték. Fotógalériánkat a Paksi Hírnök-TelePaks Facebook-oldalunkon érhetik el.

Az indulás előtti pillanat. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök
Az indulás előtti pillanat. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök