Több mint háromszáz vendéget fogadtak az atomerőmű nyílt napján

Több mint háromszázan érkeztek az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. hagyományos nyílt napjára, ez alkalommal Uszódról és Dunaföldvárról. A program lényege, hogy a cég minden évben vendégül lát közeli településeket, hogy megismerhessék az atomerőművet.

– A program kezdetén Uszód volt az első meghívott település. Azok a gyermekek, akik akkor látogattak ide, ma már szinte felnőttként tértek vissza – mondta Kovács Antal köszöntőjében. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója hozzátette, hogy az atomerőmű célja a kezdetek óta nem változott: a nyitottság jegyében szeretnének fogadni minden látogatót.

Dunaföldvárról több civilszervezet és egyesület érkezett a nyílt napra annak érdekében, hogy új információkkal és élményekkel gazdagodjanak. – Annak ellenére, hogy a szomszédos településen lakom, még sosem jártam az atomerőműben – mondta Lipták Tamás dunaföldvári önkormányzati képviselő, aki arról is beszélt, hogy a csoporttal érkező gyerekek számára ez az alkalom pályaorientációs látogatásnak is felfogható. Mellettük olyan lakosok is eljöttek a rendezvényre, akiknek a rokonaik az atomerőműben dolgoznak, így kíváncsiak voltak rá.

Uszódról mintegy százötvenen érkeztek a rendezvényre. Bedi Gyula, a település polgármestere elmondta, hogy TEIT településként rendszeresen látogatják az atomerőmű létesítményeit. A vendégek szívesen bekapcsolódtak a különböző programokba, az uszódi sportegyesülettől többen neveztek a horgászversenyre, a tánccsoport műsorral színesítette a délelőttöt, valamint babakiállítást is rendeztek. Kun Gáborné népi iparművész alkotásait a Tájékoztató és Látogatóközpontban tekinthették meg az érdeklődők.

A települési nyílt napot másnap a családi nyílt nap követte, ahova az atomerőmű dogozóit és családtagjaikat várták.

2018-ban Uszód és Dunaföldvár voltak a vendégtelepülések a paksi atomerőmű nyílt napján. Fotó: TelePaks
2018-ban Uszód és Dunaföldvár voltak a vendégtelepülések a paksi atomerőmű nyílt napján. Fotó: TelePaks