Három negyedig partiban volt az ASE

Adott volt a lehetőség a javításra: a hazai Falco elleni vereség után a Tisza partján lépett pályára az ASE NB I-es férfi kosárlabdacsapata.

Az Olaj kezdte jobban a mérkőzést és ellépett 6-2-re, de nem tudott nagyobb előnyt kialakítani. Tapadt az ellenfélre a paksi csapat, az ötödik percben Eilingsfeld triplája után 13-12-t mutatott az eredményjelző. Ezután sajnos jött a rövidzárlat, és a hazaiak elléptek egy 7-0-s szériával. A gólcsendet Ruják törte meg, mindkét büntetőjét értékesítette. Ezután felváltva estek a kosarak, nem sikerült faragni a hátrányból.

A második negyed elején ellépett a Szolnok, tíz pont fölé nőtt a különbség. Hiába a magas szerkezet, a lepattanókat sokkal hatékonyabban szedte a szolnoki Andric – Milosevic páros, a hárompontos találati arány paksi oldalon nem érte el a 25%-ot. Jevtovic bő hat perc alatt begyűjtött három faultot, a 210 cm-es játékost kénytelen volt leültetni Szekulovics mester. Újra sikerült faragni a hátrányból, Trajkovski közelije után. Hullámzóvá vált a játék, de szerencsére tartotta a lépést az ASE és Evans távoli találatával feljött a 17. percben 44-38-ra. A következő percek bebizonyították, hogy a bajnokcsapat is zavarba hozható, és Faust sikeres zsákolásaival egálra hozta az első félidőt a Paks.

Nem csökkent a lendület a nagyszünetet követően sem, Evans közelije után a vezetést is átvette az ASE. Ezután a Szolnok percei következtek, és elléptek 63-57-re, Evans, és Jevtovic pontjaival gyorsan két egységre csökkent a hátrány. Kovács Ákos hárompontosa landolt a gyűrűben, egypontos paksi hátránynál ért véget a harmadik negyed.

A negyedik felvonás elején fej fej mellett haladtak a csapatok, de nem egészen két perc alatt ismét öt pontra nőtt a hazai előny, időt kért az ASE. Ekkor már Trajkovski és Jevtovic is 4-4 személyi hibánál járt, a Szolnok pedig 14-el több lepattanó szerzésnél. Nem segített a rövid pihenő, robogott tovább a hazai csapat, és tíz pont fölé nőtt a két csapat közti különbség. A hátralévő percekben már nem történt érdemi változás, Jevtovic kipontozódott, a Szolnok pedig végül simán nyerte a mérkőzést.

Szolnoki Olaj KK – Atomerőmű SE 94-77 (28-19, 19-28, 18-17, 29-13). Faust 21, Evans és Trajkovski 13-13, Eilingsfeld 12 pontot szerzett.

Szrecsko Szekulovics röviden így értékelte a mérkőzést: Gyengék voltunk támadásban, sokkal jobban szedte a Szolnok a lepattanókat, a negyedik negyedben pedig nagyon rosszul védekeztünk. Sajnos a második negyed elején Rujáknak kiment a bokája, így kiesett a rotációból.