Fórumra hívta a helyi vállalkozókat az önkormányzat

A városvezetés és a helyi vállalkozók közötti együttműködés erősítése, a jó kapcsolat fenntartása a jövőbeli közös településfejlesztési feladatok érdekében. Ezen célok mentén szervezett vállalkozói fórumot a paksi önkormányzat, ahova a helyi építőipari vállalkozások vezetőit várták. – Szeretnénk a vállalkozókat helyzetbe hozni az előttünk álló városfejlesztési feladatok kapcsán. Több területen is számítunk rájuk, ezek pontosítása közös feladatunk – mondta Szabó Péter, Paks polgármestere. – Vállalkozótársaimmal közösen készülünk, többek közt eszközbeszerzések terén. Nagy probléma a szakmunkások hiánya, várjuk azt, hogy elinduljanak a különböző oktatások, melyekből mi is kivennénk a részünket – fogalmazott Siklósi Zoltán, a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör elnöke. Az esten Szabó Péter polgármester köszöntőjét követően Süli János miniszter adott tájékoztatást a vállalkozói szférát érintő térségfejlesztési feladatokról, illetve a Paks II. projektről. – A nagyságrendileg 80 felvonulási épület kivitelezésénél, utak építésénél számítunk a helyiekre, de a léptékek miatt a vállalkozók összefogására szükség lesz – emelte ki Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter. Az előadások után az érdeklődők kérdezhettek az előadóktól, kötetlen beszélgetés alakult ki. A városvezetés folyamatosan egyeztetni kíván a vállalkozókkal, a következő alkalmat a 2019-es költségvetés elfogadása utánra tervezik.

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök