Jó tudni: a tűzijátékokról

A kép illusztráció. Fotó: pixabay.com
A kép illusztráció. Fotó: pixabay.com

A pirotechnikai termékek gyártását, forgalmazását, tárolását és felhasználását a tevékenység helye szerint illetékes rendőr-főkapitányság engedélyezi. A katasztrófavédelem az eljárásban szakhatóságként vesz részt, ami azt jelenti, hogy a rendőrség adja ki az engedélyeket, de ehhez szükség van a katasztrófavédelem hozzájárulására is, írják a Tolna megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.

Az engedélyezési eljárások december eleje óta zajlanak. Az engedélyezést követően, december 28. és 31. között a katasztrófavédelem hatósági szakemberei a helyszínen is ellenőrzik a tűzijátékokat árusító helyeket. Tolna megyében évente több mint húsz árusítóhelyet ellenőriznek.

Tűzijátékok miatt általában kisebb, egy-két négyzetméteres tüzek keletkeznek. Leggyakrabban fenyők, tuják és szeméttárolók gyulladnak ki, de nem ritka az sem, hogy egy rakéta úgy okoz tüzet, hogy az erkélyen, vagy a nyitott ablakon keresztül a szobában landol. Tolna megyében tavaly szilveszterkor történt egy nagyobb kárt okozó tűzeset, amikor Decs-Szőlőhegyen egy melléképület égett ki tűzijáték használata következtében.

Szilveszter éjjel az év többi napjához hasonlóan több mint negyven hivatásos tűzoltó áll készenlétben a megyében, tizennégy járművel. A hivatásos tűzoltóságok mellett három önkormányzati tűzoltóság és húsz önkéntes tűzoltó egyesület működik a megyében, írják a tájékoztatóban, amelyben felhívják a figyelmet, hogy csak december 28. és 31. között vásároljanak szilveszteri tűzijátékot és kizárólag legális árusítóhelyen.

Figyeljenek arra, hogy a pirotechnikai eszközöket ne tárolják együtt tűzveszélyes anyagokkal. A gyerekek elől zárják el ezeket a termékeket! Úgy kell tárolni a pirotechnikai termékeket, hogy károsodástól, csapadéktól, napfénytől, sugárzó hőtől, tűztől védve legyenek, arra is figyelni kell, hogy átnedvesedett, majd kiszáradt, vagy sérült burkolatú pirotechnikai termékeket soha ne működtessenek, azokat, amelyeknél szagképződés, melegedés észlelhető, a többi pirotechnikai terméktől azonnal különítsék el, és ne használják fel, valamint a tűzijátékok eredeti kialakítását, formáját megbontani, szétszerelni, átalakítani nem szabad, és csak úgy mozgassák, vagy szállítsák ezeket, ha a kanóc, vagy gyújtóhely védősapkája a helyén van.

Minden terméken van használati utasítás. Ez tartalmazza, hogy hova helyezzék, hol gyújtsák meg az adott tűzijátékot, illetve azt, hogy mekkora védőtávolságot kell betartani. Ne irányítsák emberekre, állatokra, növényekre, épületekre a tűzijátékot. Úgy helyezzék el, hogy még hibás működés esetén se okozzanak kárt. Erős szélben ne használják fel ezeket a termékeket. A rakétákat vetőcsőből, vagy üres pezsgősüvegből indítsák. A vezetőpálca a rakéta része, ami elrepül a rakétával. Soha ne indítsák kézből! Rakétát ne indítsanak fák, villanyvezetékek alól, vagy közvetlenül épületek mellett. A telepeket sík talajra helyezzék. A visszahulló, vagy elhasznált tűzijátékokat ne azonnal dobják ki a szemetesbe, hanem várják meg míg kihűlnek.

Ne feledkezzenek meg a házi kedvencekről, fokozottan figyeljenek rájuk, a kutyákat ne kössék meg, aki teheti, engedje be a házba, garázsba, szuterénba az egyébként udvaron tartott kutyusát szilveszter éjjelre.

Ha tűz keletkezik, próbálják a saját testi épségünk veszélyeztetése nélkül eloltani és hívják a 112-es segélyhívó számot.

/Forrás: tolna.katasztrofavedelem.hu/