Átadták az Urántoll és Atomtoll díjat

Átadták az Urántoll díjat és az Atomtoll díjat a magyar sajtó napja alkalmából a Paks Város Önkormányzata és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által közösen szervezett, már hagyományos ünnepségen.

Az Urántoll díjat a Paksi Atomerőmű alapította 1992-ben azzal a céllal, hogy minden esztendőben elismerésben részesítsen egy, az atomenergia békés célú alkalmazásáról, a paksi atomerőműről hosszú időn át tényszerű tájékoztatást adó újságírót. A díjat idén Hárfás Zsolt újságíró, gépészmérnök vehette át.

Hárfás Zsolt vehette át az Urántoll díjat. A képen Szabó Péter, Paks polgármestere (b.), Hárfás Zsolt díjazott (k.) és dr. Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója. Fotó: Babai István
Hárfás Zsolt vehette át az Urántoll díjat. A képen Szabó Péter, Paks polgármestere (b.), Hárfás Zsolt díjazott (k.) és dr. Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója. Fotó: Babai István

Ahogy a méltatásban elhangzott, a paksi főiskolán végzett energetikai mérnök régóta kapcsolódik a hazai nukleáris iparhoz. 2009-ben részt vett az új paksi blokkokkal kapcsolatos országgyűlési elvi határozat előkészítésében, valamint a 2011-es Nemzeti Energiastratégia megalkotásában. Mérnökként rendkívül fontosnak tartja a társadalom minél szélesebb körű tájékoztatását a hazai és a nemzetközi energetikai és atomenergetikai helyzettel kapcsolatban. Ezen tájékoztató munka keretében folyamatosan cikkeket, véleményeket ír különböző helyi és országos lapoknak, magazinoknak, országos hírportálnak, többek között a Magyar Demokratának, a Magyar Krónikának, az origo.hu hírportálnak, a Magyar Nemzetnek, a Világgazdaságnak, az Atomerőmű újságnak. Az elmúlt években csak nyomtatásban 120-140 anyaga jelent meg. Eleget tesz szakértői munkára, interjúkra, előadásokra vonatkozó hazai és nemzetközi felkéréseknek is. Fontosnak tartja, hogy már a középiskolások is valós képet kapjanak az energetika világából, ezért az elmúlt években számtalan hazai középiskolában tartott ismeretterjesztő előadásokat. Tavaly márciusban az elmúlt évek tapasztalatai arra ösztönözték, hogy életre hívja az egyre bővülő olvasótáborral rendelkező atombiztos.blogstar.hu oldalát, ami kizárólag szakmai tényekre és információkra támaszkodik. Több szakmai szervezet tagja (pl. Energiapolitika 2000 Társulat, Magyar Elektrotechnikai Egyesület). Pályafutása során számos díjban és elismerésben részesült. Munkája során a tényeken és a szakmai szempontjain kívül semmi más nem befolyásolja, éppen ezért nem meglepő, hogy a mottója: a „tények nagyon makacs dolgok”.

Az Atomtoll díjat ötödik alkalommal adták át az Atomerőmű magazinban tudósítók, közreműködők tevékenységének elismerésére. Az Atomtoll díjat 2019-ben Susán Janka szakértő, újságíró, az Atomerőmű újság szerkesztőségének tagja vehette át.

Susán Janka, az Atomtoll díj idei kitüntetettje. Fotó: Babai István
Susán Janka, az Atomtoll díj idei kitüntetettje. Fotó: Babai István

Susán Janka 2014-ben kezdett publikálni az Atomerőmű újságban, eleinte információbiztonsági témájú cikkeket írt, ezen a területen dolgozik szakértőként az atomerőműben. Az újságírói munka világa végül beszippantotta: 2017 januárjától már szerkesztőségi tagként vesz részt a magazinhoz kapcsolódó munkában, és az általa feldolgozott témakörök is jelentősen bővültek. A lap két állandó rovatát viszi, a Barangolóban környékbeli településeket derít fel, megkeresi a helyi nevezetességeket, értékeket, és színes, valósághű riportokban számol be róla, a Túl a szakmán rovatban pedig az erőmű munkatársait mutatja be különleges szempontból: nem a vállalatnál végzett munkájukra fókuszál, hanem olyan hobbikra, történetekre, szenvedélyekre velük kapcsolatban, amelyek igazán különlegesek és emberiek. Mindemellett számos egyéb, sokszor a környezetvédelemhez vagy környékbeli értékekhez kapcsolódó témában is publikál, időnként szakterületéről is, ha az az újság témájához kapcsolható. Janka erősségei az életszagú riportok, amelyekben szinte kézenfogva vezeti, húzza magával az olvasóit, olyan személyes hangvétellel, olvasmányosan mesél, ami letehetetlen. A célja ezzel az írásmóddal, hogy az olvasó is részese lehessen riportjainak, hangzott el a méltatásban.

Köszöntőt mondott Szabó Péter, Paks polgármestere és dr. Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója. Ünnepi műsort adtak a Paksi Bezerédj Általános Iskola diákjai, majd ezt követően adták át a két elismerést.