Makó Endre: a hosszú élet titka a megelégedettség

Makó Endre. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök
Makó Endre. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Makó Endrét köszöntötte kilencvenedik születésnapján, és vitte el hozzá a város és Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait Szabó Péter polgármester. Endre bácsi 1929. március 14-én született Romániában, Szatmár megyében egy főként görögkatolikus, kizárólag magyarok lakta faluban, Kökényesden. Fiatalon átélte a történelmi területi visszacsatolásokat, 1940-ben lelkesen várták a bevonuló Magyar Királyi Hadsereget, néhány évre újra magyar állampolgárok lehettek. A háború után ismét Románia része lett a település. Az ünnepelt pedagóguspályára készült, 1948-ban végzett a tanítóképzőben. Általános iskolában tanított, több mint tíz évig az iskola igazgatója is volt Kökényesden (1955-1966), majd a romanizáló irányzat hatására leváltották. Emellett tanácstitkári feladatokat is ellátott egy időben, katonaévei alatt pedig a brassói hegyivadászoknál is szolgált. 1958-ban nősült meg, két fia, két unokája és egy dédunokája van. Kántori feladatokat is ellátott a helyi görögkatolikus templomban. 1991-ben vonult nyugállományba, felesége halála után költözött át egyik fiához Paksra. Szobáját fia festményei díszítik: Makó András ismert paksi festőművész, aki családjával 1995 óta él és alkot Pakson. Rendszeresen van kiállítása, képei a festő gondolatairól és a szülőföld szeretetéről mesélnek. Endre bácsi gyakran sétálgat a lakótelepen, jó egészségnek örvend, ahogy mondta, nem is érzi magát kilencvenévesnek. – Szeretek Pakson élni, mert itt is magyarok között lehetek, és nagyon barátságosak az emberek – mondta, hozzátéve, hogy a legnagyobb örömöt számára a családja jelenti. Arra a kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka, Endre bácsi azt felelte, hogy a nyugalom, és legfőképpen a megelégedettség.