Elfáradtak a végére

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Az alapszakasz utolsó mérkőzésén a tabella második helyén álló Körmendet fogadta az Atomerőmű SE NBI/A-s férfi kosárlabdacsapata. A vendégek egy győzelemmel még az első helyet is megszerezhették szolnoki botlás esetén, míg a paksiak, ha behúzzák ezt a meccset, pécsi és debreceni vereség esetén a felsőházba kerülhettek.

Az ASE kapta el jobban a fonalat, Kovács Ákos középtávolija után 6-2-t mutatott az eredményjelző. Az első kihagyott dobások után a vendégek is belejöttek, három és fél perc után egyenlítettek. Henton szerzett egy triplát, ami után jött egy közel három percig tartó paksi gólcsend, a Körmend pedig Ferenc triplájával 12-17-re ellépett a hetedik perc végén. Williams és Faust révén zárkózott az Atomerőmű, Jevtovic büntetőivel pedig már egyenlő volt az állás. A vasiaktól Ferenc, hazai részről Ruják talált be távolról, egyenlő állásnál ért véget az első tíz perc.

Megint a piros-kékek kezdtek jobban, a tizenkettedik perc végén Eilingsfeld triplája után 27-23-ra vezettek. Nem engedte ellépni a Körmend a paksi csapatot, fej fej mellett haladtak a felek, kétpontos körmendi előnnyel ért véget az első félidő.

A nagyszünet után a vendégek nem engedték kezükből a vezetést, többször is elléptek öt ponttal, de az ASE egy-két pontra mindig visszajött, a huszonnyolcadik percben az egyenlítés is sikerült. Jöttek azonban ismét a vendég triplák, de harminc perc után teljesen nyílt volt a mérkőzés.

Nagyon kevés pont esett az utolsó felvonás első felében, de a vezetést sikerült átvenni 69-66-nál. Utána azonban teljesen leblokkolt a hazai társaság, összesen négy pontot sikerült szerezni a lefújásig, a vendégek húsz pontjával – benne négy tripla – szemben. Az utolsó percekben éreztette hatását a hat nap alatti három mérkőzés.

ASE – Körmend 73-86 (21-21, 21-23, 23-22, 8-20).

Dzunics Braniszlav: Két jól felkészített csapat küzdelmét láthatta a közönség. Gratulálok a Körmendnek, az utolsó negyedben nyerték meg a mérkőzést. Agresszív védekezésünk sokáig eredményes volt, de a végére elfáradtunk.