Megemlékezést tartottak a nemzeti összetartozás napján

Szabó Péter, Paks polgármestere. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Szabó Péter, Paks polgármestere. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

– Aki emlékezik, az nemcsak nem felejti a múltat, de jövőjét is abból akarja élni, ami ő maga. Ősei szívéből, áldozatából, a múlt öröméből, veszteségeiből. A jelenben pedig ahhoz ragaszkodunk leginkább, amit a múltban egyszer már elveszítettünk – nyitotta beszédét Szabó Péter polgármester a nemzeti összetartozás napján tartott városi megemlékezésen a Duna-korzón álló emlékműnél. Mint mondta, lassan száz éve annak, hogy elveszítettük a nagy Magyarország területének kétharmadát, lakosságának felét, elvesztettünk egy dinamikusan fejlődő, jól szervezett országot, leszakították rólunk testvéreinket, akiket folyamatosan megpróbáltak beolvasztani a helyi többségi társadalomba. – De nem veszítettük el büszkeségünket, nemzeti identitásunkat, nyelvünket, kultúránkat, vallásunkat, keresztény értékrendünket. Különösen 2010 óta a kormány rengeteget tesz a magyar nemzet határokon túl ívelő újraegyesítéséért – emelte ki, hozzátéve, olyan erő ez, mely csak azoknak a szívében lakik, akik megélték bármikor is az elszakadás veszteségét. Beszéde zárógondolataiban azt mondta: – Mi éppen veszteségeinkből tanultuk meg, hogy leigázhatják, szétdarabolhatják, elvehetik országunkat, területeinket, szívünk, élni akarásunk, a testvériségbe vetett hitünk mégis mindenen átemel bennünket. Életet és jövőt ad számunkra. Ezért ma a nemzeti összetartozás napján azt kérem mindannyiunktól, mondjuk el gyermekeinknek veszteségeinket, nemzeti kudarcainkat, és tanítsuk meg őket az ebből fakadó értékrendre, összefogásra, a mindent túlélő reményre, a büszke magyar lélek hordozására és megélésére. A megemlékezés végén a megjelentek elhelyezték koszorúikat az emlékműnél.

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök