Határokon átívelő kapcsolat az olvasótábor

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Az ölelés világnapja, amikor a táborozók megérkeznek – mondta Tell Edit, a 26. alkalommal megrendezett Határon túli magyar középiskolások olvasótáborát szervező Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatója. Sokan régi ismerősként köszöntik ilyenkor egymást, de akadnak évről-évre új vendégek is az egykori Nagy-Magyarország elcsatolt területeiről. Ami összetartja őket: a közös nyelv és az irodalom szeretete.

Bő egy hetet tölthetett együtt a határon túlról, Galántáról, Viskről és három romániai helyszínről, Temesvárról, Kolozsvárról, valamint Hunyadvár megyéből érkezett negyven középiskolás a Cseresznyéskert Erdei Iskolában rendezett olvasótáborban. Dolgos hétköznapok vannak mögöttük, hiszen miután az első napon Szabó Péter, Paks polgármestere megnyitotta a tábort, sárkányhajózni indultak, ahogy Tell Edit megjegyezte: egy hajóban eveztek, öszszehangolódtak. Paksi séta is szerepelt a programban, illetve előadások: mások mellett Fűzfa Balázs irodalomtörténész, egyetemi docens és Dallos Szilvia, a TelePaks Médiacentrum ügyvezető-főszerkesztője is találkozott a diákokkal. Kulturális programok is voltak a táborban, fellépett a Paksi Amatőr Színjátszók csoportja, és koncertet adott a Pagony zenekar. Öt szekcióban tevékenykedtek a középiskolások: filmet forgattak a TelePaks Médiacentrum operatőre, Gazdag Martin irányításával, a zenei szekciót, melyben saját dalokat írtak, Nemes András, a Szaggató zenekar tagja vezette. Fittné Szilvássy Ildikó, a Paksi Vak Bottyán Gimnázium tanára az irodalmi szekció vezetője volt, Jozifek Zsófia, aki Pécsről érkezett, a drámacsoportot irányította. A temesvári pedagógus, Bartyik Zita által vezetett újságíró szekció tagjai Visszhang címmel saját lapot adtak ki, ebben a Paksi Hírnök tördelője, Szabados Ferenc volt segítségükre. A táborzáró hagyományos ünnepi műsorban betekintést nyújtottak a fizikai színház rejtelmeibe, zenéltek és énekeltek, verset mondtak, rövid, maguk által írt színházi jeleneteket adtak elő. A műsor után bemutatták a filmes szekció játékfilmjét és az újságot is.

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök