Hernádi Norbert és Hetzmann Albert tartottak sajtótájékoztatót

Hernádi Norbert, a Paksi Deák Ferenc Egyesület nyolcas körzetben induló képviselőjelöltje sajtótájékoztatón azt mondta, a városvezetés mostohagyermekként kezeli a külső településrészeket, amit jól példáz a helyi ABC parkolójának burkolata, aminek felújítását évek óta halogatja az önkormányzat. – Sokkal több pénzt kell biztosítani a külső településrészeknek, legalább annyit, amennyi a lakosságszámmal és az adott terület nagyságával arányos – fogalmazott, hozzátéve, hogy elengedhetetlen térfigyelő rendszer kiépítése a körzetbe tartozó települések útjainak bevezető részén. – Nagyon fontos újragondolni a tömegközlekedést: a városrészeken élők visszajelzése szerint rosszul strukturáltak a buszjáratok – mondta Hernádi Norbert.

Hetzmann Albert, a szervezet hetes körzetben induló képviselőjelöltje a Tolnai úton, az ottani társasháznál lévő buszmegállónál tartott sajtótájékoztatót. A település egyik legforgalmasabb részét illetően komoly közlekedési és városfejlesztési problémákat említett. – Ilyen a nyitott csapadékvízelvezető árok az út mindkét oldalán. Ebben az utóbbi tíz, de legfőképp az utóbbi öt évben semmi előrelépés nem történt. Meg kellett állapítsam, hogy gyengén teljesít a város e tekintetben – összegzett. Hozzátette, hogy a körzetben félbehagyott út- és járdafelújítások vannak. Arról is beszélt, hogy időszerű lenne a Vácika utcát szilárd burkolattal ellátni egészen a Paksi Sportegyesület tenisztelepéig, amit szabadidőcentrummá alakítana, és ifjúsági sportszállót létesítene.

Fotó: TelePaks televízió
Fotó: TelePaks televízió